Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)
Pastyik László: A zsablyai magyar nazarénusok eltűnése
PASTYIK LASZLO A ZSABLYAI MAGYAR NAZARÉNUSOK ELTŰNÉSE „Akit e titkos felekezet támadásának részletei érdekelnek: vegye fel az általam elejtett fonalat, kövesse az általam megjelölt nyomokat s legyen munkás abban, hogy a nazarénusok történetét levezethessük napjainkig.”1 (Eötvös Károly) A nazarénusok a legrégibb újkori protestáns szekta vagy protestáns kisegyház a Duna-medencében. Nem véletlenül használom ezt a földrajzi meghatározást, ugyanis az Al-Duna melléki „hívők” vallásközösségei magyarok, németek, szerbek, szlovákok és németek összefonódásával alakultak ki. Ha országokról beszélünk, akkor Magyarországot, Szerbiát, Horvátországot, Bulgáriát és Romániát; ha kisebb tájegységekről vagy közigazgatási területekről szólunk, akkor a Délvidéket, a katonai határőrvidéket, Sumadiját, illetve Bács-Bodrog, Szerém, Torontál, Krassó-Szörény, Verőce vármegyéket és Mácsvát kell megemlítenünk. A vallási mozgalom gócpontjait és terjedési vonalát is vázolni lehet földrajzi nevekkel. Az első misszionáriusok Zürichben, Elzász-Lotharingiában, Badenben, Würtembergben; Dijonban, Nancyban; Vásárhelyen, Szegeden, Temesváron, Szabadkán, Újvidéken, Homolicon, Pacséron, Homokbálványoson (Bavanište), Pancsován, Bajmokon, Ó-Pazuán, Golibincében, Belgrádban, Arandjelovácban, Szófiában, Ruscsukban, Gabrovóban és Szankovban működtek, de a falvak, mezővárosok és városok neve tovább soij ázható. A nagy történelmi egyházak: a katolikusok, a protestánsok és az ortodox keletiek a XIX. század ötvenes éveiben szembesültek a nazarénizmus kihívásával. Mindhárom vallás szemszögéből megvizsgálták a „szekta” kérdését. Szépszámú adatot tartalmaz ez az irodalmi lista. Magyar részről ennek a vallási közösségnek az indulásáról Eötvös Károly írt nagy ívű dokumentumregényt.2 Ez a hatásos szöveg - s ez azért mondható, mert szinte minden hívő családban megtalálható volt - a XIX. század hetvenes éveiig követte az események fonalát. A következő száz év történéseit Kardos László, a „fényes szelek” nemzedékének kiváló nevelője és nagy tanúja Szigeti Jenő teológussal együtt dolgozta fel szociográfiai-statisztikai-vallástörténeti eszközökkel. Könyvük a Boldog emberek közössége 1988-ban jelent meg.3 A protestáns teológusok közül Szeberényi Lajos Zsigmond több műben is szólt az új vallási közösségről.4 Német nyelvű írásai a vallásalapító Lav Tolsztojhoz is eljutottak. ' EÖTVÖS Károly 1904. 20. 2 Vő. 1. jegyzet. 3 KARDOS László - SZIGETI Jenő 1988. 4 SZEBERÉNYI Lajos Zsigmond 1888.
