Bárth János: Úz-völgyi magyarok (Kecskemét, 2004.)
TÁJ, NÉP, TÖRTÉNELEM
egymással. A XX. század közepére, mondhatni „törzsökös" „telepiek", „úziak" lettek. Bizonyára jó szomszédsági közösség formálódott volna belőlük, ha a történelem hullámai szét nem szórják, el nem sodorják őket. Az emlékezések alapján valószínű, hogy a XX. század közepén a Koncz, a László, a Mihály, a Csillag, a Gráncsa (Grencza) család számított a „telep" meghatározó szerepű családjának. 2002. augusztus 21-én, amikor ellátogattam a hajdani Úz-völgyi telep helyére, romos épületrészekben, elhagyatott házakban László Sándor, László Imre, Koncz János és Koncz Ágnes magányos nyugdíjasoknak sikerült nyomára akadnom a telep régi lakói közül. Találkoztam viszont csíkszeredai vendégekkel, akiknek apai és anyai felmenői, Konczok és Mihály ok, egyaránt Úz-völgyi „telepesek" voltak, és ezért nosztalgiából vagy kikapcsolódás gyanánt évente többször is felkeresik az egyik hajdani munkásház düledező maradványát, szüleik, nagyszüleik egykori hajlékát. Az idősebb csinódi és egerszéki csángó férfiak legtöbbje járt a hajdani Úz-völgyi fafeldolgozó telep vagy annak pusztuló maradványa tájékán. A telepet í/z-nak, az ott lakókat úziak-nak nevezik. Néhány csinódi és egerszéki csángó gazda úgy tudja, hogy a tölgyesi völgyben a „fűrészgyáron", a munkáslakótelepen és a kaszárnyákon kívül szétszórtan olyan magánházak, tanyák is voltak, amelyeknek gazdái szénát kaszáltak, szántottak, vetettek, vagyis paraszti gazdálkodást folytattak. Gyimesi eredetű csángó is akadt köztük: Tankó Antal Sárig és Bíró Károly. Az előbbi talán azonos a csinódi Tankó Antal Sáriggal, aki 1949-ben halt meg, és magányos sírja a Lenes patakát kísérő hegy oldalában a XXI. század elején is látható. Sokan ismerték és emlegetik az ismeretlen származású Mandrik Endrét, 51 valamint a háromszéki Sósmező által kibocsátott Sárkány Józsefet, akinek leszármazottait csíkszentmártoni lakosként tartják számon. Bár az Alsó-Úz-völgy legfontosabb emberi telephelye a Tölgyes, vagy Tábla pusztája nevü szépséges völgyben jött létre, kisebb telepek tőle nyugatra is léteztek az Úz mellett. Nyugat felé haladva először következett Baska a Baska pataka tövében, ahol a XX. században erdőgazdasági épületek álltak. A kisvasúinak is volt baskai megállója. A következő, és egyben a tölgyesi után a legfontosabb telepnek Aklos számított a Bence pataka tövében. A XIX. század utolsó negyedében már működött az aklosi csárda. A XX. században többféle erdőgazdasági épület is állt az aklosi telepen. 1937-ben az Úz-völgyi kisvasút Aklosig ért. Kocsijára, amely állítólag a lejtős úton vontatás nélkül a tölgyesi fatelepig gurult, Aklosban lehetett fölszállni. 52 A visszaemlékezések alapján nem egyértelmű, hogy " Az Úz-völgyi temetőben temették el. Sírkeresztjén az 1910-1978 évszámok olvashatók. 52 Vö.: SYLVESTER Lajos 1996. 12-13.
