Bárth János: Úz-völgyi magyarok (Kecskemét, 2004.)

A MEGÉLHETÉS (Gazdálkodás, munka, életmód)

vagy Csíkszentsimonig. Ott autóbuszra vagy vonatra szálltak. A két háború között legtöbben moldvai városokban próbáltak szerencsét portékájukkal. Egyik családtagjuk szekervel elfuvarozta őket Aklosig. Onnan a faszállító kis vonattal eldöcögtek a tölgyesi gyárig vagy Darmánestiig. Volt, aki átalvetővel a vállán gyalog kelt át a hegyeken, követve az évszázados csempészösvények vonalát. Därmänecti (Dormánfalva), vagy Bakau (Bakó) piacán azután addig árulták a tejtermékeket, amíg azok el nem keltek. Hazafelé tartva puliszkalisztet, törökbúzát, moldvai bort hoztak a batyujukban. 1968 táján Tankó János Vajda kibérelte Tankó Károly Fülöpé egerszéki házát, ahol tejfeldolgozó üzemet létesített. Sajtot és tejfölt készített. A csinódi és az egerszéki gazdáktól vásárolta a feldolgozandó tejet. A vállalkozás körülbelül öt évig működött. 1973-ban Egerszéken és Csinódon tejcsarnok épült. 1973-tól 2004-ig a két tejcsarnok vásárolta föl az Úz-völgyben fejt tej óriási többségét. A családok munkabeosztása a tejcsarnokok nyitvaratási rendjéhez igazodott. A tej szállító autó, a csisterna reggel korán, 6-7 óra között jött Csinódra és Egerszékre Csíkszeredából, tehát a tejet előbb, 5-6 óra között át kellett adni a tejcsarnokosoknak. A gazdák egy része szekervel hordta a tejet a csarnokba, mások háton cipelték a kannákat. A tejért rendszerint keveset fizettek. A tejcsarnok tájéka reggelenként találkozóhelynek, fontos kommunikációs térnek számított. A tejcsarnokosok híreket, üzeneteket, fontos tudnivalókat közvetítettek. A tejcsarnokokat a hatóságok is felhasználták hirdetmények, információk közzétételére. A tejszállító autó reggelente elvitte a falvak és Csíkszereda felé azokat, akiknek föltétlen útra kellett kelni. 2004 tavaszán bezárták a két tejcsarnokot és megszüntették a tejfölvásárlást. Állítólag az Úz-völgyi út gödrei akkora károkat okoztak a tej szállító autóban, hogy a károk gazdaságtalanná tették a tej fölvásárlását és elszállítását. A hír hidegzuhanyként érte a csinódi és az egerszéki marhatartó gazdákat, mert három évtized alatt megszokták, hogy ha alacsony áron is, de teheneik tejét minden nap el tudták adni a havasi tej csarnokokban. A változás olyan időpontban következett be, amikor a munkanélküliség vésze ott lebeg a vidék felett. Következésképp, az intézkedésre nem lehet a marhaállomány csökkentésével válaszolni, mert a létező marhák jelentik a családok megélhetésének alapját és a szénamunka célját. Egyes családok a helyzet megoldását abban látják, hogy asszonyaik, leányaik újra sajtot készítenek, amelyet megpróbálnak batyuzva értékesíteni erdélyi és moldvai városok piacain. A vágóállatok, a borjúk csíkszeredai és kászoni értékesítése sem nehézségek nélküli. Az állatok eladása sok utánajárással, jelentős kiszolgáltatottsággal és kevés jövedelemmel jár.