Bárth János: Úz-völgyi magyarok (Kecskemét, 2004.)
KAPCSOLATOK A KÜLVILÁGGAL
Bizonyos családok nyáron, tavasztól őszig használják. Ott főznek és esznek, hogy kíméljék a nagy ház tisztaságát. Télen, disznóvágás idején is igénybe veszik asztalát, tűzhelyét. Előfordul, hogy a nagy ház tisztántartása olyan méreteket ölt, hogy a főzés és a mindennapi evés egész esztendőben a kicsi házba szorul. Más családoknál, és talán ez a gyakoribb, a család idősebb nemzedéke lakik a kicsi házban. A gyermeket nevelő fiatal házaspár berendezkedik a nagy házban, azt esetleg át is formálja a divatnak megfelelően. Az idősebb házaspár, vagy a házaspár egyik életben lévő tagja visszavonul a kicsi házba, a divathoz kevésbé igazodó hagyományosabb bútorok közé. Ezáltal jelentős esély nyílik az egy portán élő fiatalabb és idősebb nemzedék békéjének tartós megőrzésére. A csűr és a kicsi istálló Az Úz-völgyi tanyák legnagyobb, legdominánsabb épületét, az állattartó, takarmánytároló feladatokat ellátó, valamint munkaeszközöknek és gazdasági tevékenységeknek, sőt időnként az emberi vigasságoknak is helyet adó hatalmas faépítményt csűrnek nevezi a csinódi és az egerszéki nép. A köznapi beszédben néha használják az istálló szót is az épület jelölésére, utalva ezzel az építmény egyik részének funkciójára. A csűr falát hatalmas faragatlan farönkökből rakták. Tetejét zsindellyel fedték. A XX. század végén a csűrök többségének képe átalakult azáltal, hogy a tetőfedő zsindelyt hullámpalára cserélték. Az átlagos méretű csűr három részre tagolódik: a nagykapuval ellátott munka- és tárolótérre, a tulajdonképpeni csűrve; az istállóm; az odor néven emlegetett szénatárolóra. A csűr szóval jelölt nagy méretű helyiségben csépelték hajdan kézicsépekkel a gabonát. Falán a legkülönösebb gazdasági eszközöket akaszthatják föl. Szükség esetén kapuján befér a szekér. Fölötte, és a belőle elérhető istálló fölötti hiúban tárolják a szénatermés javát. Földből döngölt padozatán táncos vigasságokat lehetett rendezni. A csürépület istálló néven emlegetett részében tartják az év bizonyos időszakai kivételével az igáslovakat, a fejős marhákat, a csikókat és a növendékmarhákat. A „kétfelől kötős istálló" közepén egy deszkával bélelt mélyedés húzódik, amelyet tojogatónak neveznek. Oda húzzák ki az állatok alól a ganét, amit azután kitolnak az épületből. A tojogató két oldalán farudakból készített rekeszek, állások nyújtanak helyet egy-egy lónak, szarvasmarhának. Ha az udvarban nincs külön disznyópajta és tyúkpajta, akkor az istálló terében a sertéseknek és a tyúkoknak is rekesztenek helyet.
