Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Néprajzi csoportok – Történeti tájak - Viga Gyula: Ruszinok a Bodrogközben. Néhány adalék a magyarországi ruszinság 19–20. századi néprajzához
főleg ha hosszabb időt szolgálnak, ott többen le is telepednek, vagy a második világháború utáni áttelepülésnél az ismert falvakat választják lakhelyül. Ez tehát az összefüggés egyik része: a hegyvidéki népesség — időszakos és állandó — vándorlása, lefelé szivárgása a sík vidékre ezen a belső struktúrán, társadalmi finomszerkezeten nyugodott. A ruszin idénymunkások, ill. a közülük áttelepültek származási helyeként két vidék rajzolódik ki. (Ma ez valójában három, mert a második világháború után a csehszlovák-szovjet határ az elsőt kettéosztotta.) Az egyik csoportot — jóllehet az adatközlők Mezőlaborc környékieknek nevezve különítik el Kárpátalja ruszinságától — a Vihorlát és a Szinyák, valamint a Rónahavas és a Keleti-Beszkidek által közrezárt terület, elsősorban az Ung és a Ciróka közé eső vidék falvainak népessége alkotta. A második világháborúig főleg az Ung völgyén ereszkedtek le nyaranta a bodrogközi és Bodrog menti falvakba, uradalmakba. (Ok azok, akik a második világháború után „kolonistaként”, új telepesként is megjelentek a korábban éppen a vándormunka során megismert tájon, s elsősorban Körtvélyesben telepedtek le.) Falva- inkban főleg Ulics (Utcás), Ublya (Ugar), Zboj (Harcos) ruszin aratóira emlékeznek, ezekkel a falvakkal volt a legerősebb a kapcsolat, de Sztakcsin (Takcsány — Kisgéresben), Ujszék (Nová Sedlica) és Görbeszeg (Ulicské Krivé — Bolyban), Novoszelica (Újkemence - Bélyben) vándorainak emléke is fel-felbukkan. (Általában a falvak mindkét elnevezését ismerik az adatközlők.) A ruszin vándormunkások másik kibocsátó vidéke a Kárpátalja, főleg a Szinyák déli lába, ahonnan a Latorca-völgyön érkeztek a Bodrogközbe (és az Ung- vidékre) a vándormunkások, egy úton Nagydobrony és környéke magyar aratóival. Bacska, Lelesz, Kaponya, Szentes, Kiscsernyő, Kiskövesd, Kistárkány, Őrös, Perbenyik gazdaságai elsősorban innen kaptak munkaerő utánpótlást a nyári munkák idejére. Szórványos adatok a Tisza eredet-vidékéről, Rahó, Aknaszlatina környékéről is említenek vándormunkásokat (Rád, Szentmária). Lényegében tehát ugyanazokról a vidékekről, ugyanazokból a csoportokból kerültek ki a vándormunkások, az uradalmi cselédek, béresek, kocsisok, parasztok szolgalegényei, akik Amerikában is szerencsét próbálnak, akiket felszív az ipar, bányászat és a közlekedés, akik számosán elhagyják — előbb időszakosan, majd állandóan — a szülőhelyüket. Ennek kiváltója elsősorban az adott táj gyenge megtartóereje, rossz eltartó képessége, de az is meghatározó, hogy a hegyvidéki nincstelen számára másfajta, elfogadhatóbb életminőséget kínált a sík vidék. Az, hogy ki melyiket választja, az egyén döntése, szegényes alternatívája, összességében azonban tájak, népcsoportok, esetünkben etnikumok sajátos szimbiózisának vetülete is. Az idegen ajkú szolgalegények vándorlása, munkavállalása, esetenkénti áttele- pülése természetesen belesimult a Bodrogköz belső munkaerőigényébe, lehetőségeibe. Uradalmak között, falvak között is jelentős vándorlás volt: a jobb munkahely, ellátás és bér, különböző helyekre csábított napszámost, bérest, cselédet, summást. Ahhoz, hogy valaki helyben maradjon, megragadjon, sokféle anyagi, emberi, emocionális tényező volt a feltétel. A vidék munkaerőigénye jelentős belső mozgást engedett meg. Más volt az egyes falvak befogadó készsége is, a munkaerőigénynek megfelelően: volt település, ahol csak a helybeli szegény fiúk álltak szolgának, másutt egy-két idegen szolga volt egy-egy évben, s volt, ahol számuk a tizenötöt is 149
