Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)

Tanyák és szállások – Falvak és városok - Szűcs Judit: Csongrád, Alt Csongrád, Belső-, Külsőváros, Szentes

egy része alapvetően megoldottnak, másik része még nyitottnak tartja. Jelen sorok írója azokkal ért egyet, akik a korai, árpádkori várat a Tisza bal partjára teszik, míg a török kori vár esetében a jobb parti elhelyezkedés mellett érvelnek. Az utóbbi 10-12 évben Lőrinczy Gábor és Szalontai Csaba foglalkoztak a korai vár helyével. Véle­ményük szerint a szentesi Várhát ennek lehetséges helye. (Ezt egy ott végzett ásatás tudná bebizonyítani.) A csongrádiaknak a Tisza mindkét partjához kötődését, ponto­sabban az egyik parton lakva a másik partra való átjárás szokását a belsővárosi halá­szok őrizték meg gyakorlatban a 20. század közepéig, emlékezetben a 20. század végéig. A fentiekben igyekeztem vázlatát adni a címben megadott földrajzi nevek kap­csolatának. A fő hangsúly a „belső” és „külső” nevek értelmezésére került, mintegy a csongrádi ártéri gazdálkodás további vizsgálatának bevezetőjeként. IRODALOM ANDRÁSFALVY Bertalan 1973 A Sárköz ősi ártéri gazdálkodása. /Vízügyi Történeti Füzetek 6./ Budapest BARTA László - PÁHI Ferenc 1980 Szentes utcanevei. Szeged BÁRTH János 1996 Szállások, falvak, városok. A magyarság települési hagyománya. Kalocsa DEÁK József 1978 Csongrád város bel- és külterületének földrajzi nevei. Kézirat. Tari László Múzeum, Csongrád DÓKA Klára 1997 A Körös és Berettyó vízrendszer szabályozása a 18-19. században (Egy táj átalakulása). /Közlemények Békés megye és környéke történetéből 7./ Gyula FÜZESI Péter 1965 Csongrádi arcképek. Kézirat. Tari László Múzeum. Csongrád HRENKÓ Pál 1977 Csongrád régi térképi ábrázolásai. Geodézia és Kartográfia 29. 428-435. 1983 Hozzászólás Tari László: Mikor volt Csongrád a Tisza bal partján című tanulmányához. Geodézia és Kartográfia 4. 303-305. KATONA Imre 1985 A csongrádi vár topográfiájáról Evlia cselebi és Bél Mátyás alap­ján. In: BÁLINT Gyula György (szerk.): Mozaikok Csongrád vá­ros történetéből. 93-104. Csongrád 92

Next

/
Oldalképek
Tartalom