Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Egy tudomány forrásvidékén - Hála József: Hogyan gyűjtöttek elődeink? Anekdoták és történetek a magyar néprajztudomány klasszikusairól II.
Küzdelem ” az adatközlőkkel Akadályozta a munkát, ha az adatközlő tudálékos, uram bocsá’ nagyot mondó volt. Jankó János és gyűjtőtársa, Czucza János kalotaszentkirályi igazgató-tanító Kalotaszegen ilyen emberrel is találkozott: „[...] Nem kis akadály volt néha a népből való egyesek tudákossága. Magyaró- Kerekén vagy hét embert vallattunk ki egyszerre; együtt voltak mind; a határelnevezéseket irtuk össze s az azokra vonatkozó népies magyarázatokat. Volt köztük egy, aki meglepő találékonyságával minden nevet meg tudott magyarázni. Ez feltűnt nekem már az első magyarázatoknál, mert magyarázatait a többi nem ismerte s mert a naiv hazugságok bélyegét viselték magukon. Ránéztem Czuczára, ő én reám, mosolyogtunk egyet, s tudtuk, hogy hazudik az ipse. Hanem a naiv észjárású, különben tisztességes észjárású paraszt, ha tudákossági vágyból hazudik is, hazugságában következetesen megmaradni nem tud s igy elég volt nehány keresztkérdés, hogy zavarba ejtsük s ellentmondásokba sodorjuk, mire aztán a többiek is kikaczagták, miért akart mindent tudni. A gyakorlat következtében azonban annyira megismertük a nép gondolkozását, hogy nehány szóból már meg tudtuk Ítélni, igazat mond e médiumunk vagy nem. [...]” 19 Előfordult, hogy az adatközlő nem hazudott, „csak” eltagadta tudását, amint ezt Gönczi Ferenc is tapasztalta Göcsejben: „[...] Megtörtént velem, hogy egy adatbemondásra hozzám jött egyéntől először a község határelnevezéseinek elsorolását kértem. De alig mondott néhány nevet, gyanakodó arczczal rám tekintve, azt kérdezé:- De hát, tekintetes úr, nem lesz ebbü baj?- Ugyan miféle baj lehetne?!- Hát asz gondolom, hot talán adu mihátt irgya ezeket fö. Mét ha uv vóna, nekem nak köllemetlenségem lenne. A nép engem okozna. Csak nehezen tudtam megnyugtatni. Mondott aztán még elég határnevet, de azokat a dűlőket, melyekben az ő közelbeli rokonai ingatlanai feküdtek - mint később kitűnt - kihagyta. [...]20 Nem volt szabad az adatközlő szavába vágni, nehogy megsértődjön. Ez irányú tapasztalatit a nagy gyűjtési gyakorlattal rendelkező Vikár Béla így foglalta össze: „[...] Megtanultam gyűjtéseim során, hogy sohasem szabad az énekesnek szavába vágni, ha olyan dalba kezdett is, amely már régi ismerősöm volt, sőt amelyet dallamával együtt már régen könyv nélkül tudtam. Újra meg újra végighallgattam tehát az ismert nótát, akármily hosszú volt is, nehogy - más gyűjtők módjára - mingyárt eleve megbosszantsam az énekmondót. így sokszor látszólag fölösleges dologba fogtam, de viszont gyakran kerültek elő egy-egy dal előadása során oly 19 JANKÓ János 1892b. 25. 20 GÖNCZI Ferenc 1901. 73. 549
