Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Egy tudomány forrásvidékén - Hála József: Hogyan gyűjtöttek elődeink? Anekdoták és történetek a magyar néprajztudomány klasszikusairól II.
Fogalmunk sem volt róla. Annak a szekérnek a gazdája messziről meglátta, hogy egy farkascsorda vágtat arrafelé. Hamar kifogta a lovakat, úgy menekült meg. Osszenéztünk. Hiszen élénken figyeltünk arra, hogy vannak-e fák, vagy bokrok az út mentén. De bizony nem voltak. Jól jártunk volna, ha egy fél órával korábban járunk arrafelé. Akkor bizony most nem számolhatnék be gyüjtő-kalandjaimról. No de sebaj, a siklódi gyűjtés egyébként nagyon fényesen sikerült. így ment ez véges-végig az egész Székelyföldön. [...] ” 16 A néprajzkutató, mint „katonatiszt” vagy „adóhivatalnok” Nehezítette a gyűjtést, ha a falusiak a kutatót katonatisztnek, vagy (pláne!) ha adóhivatalnoknak vélték. így írt erről Jankó János kalotaszegi élményeit bemutatva: „[...] A nép sokszor kiváncsi volt, hogy miért írom le oly pontosan házát, lakása berendezését, ruháját stb., s miután a magam egyszerű magyarázatával ritkán érte be, maga fűzött ahhoz újabb és újabb dolgokat. Az egyik helyütt azt mondták, hogy háború lesz, s engem azért küldtek ki, hogy megvizsgáljam, rendben van-e minden. Másutt polgári ruhába öltözött katonának tartottak, a ki a hadjárat utait vizsgálom; ezekre az eszmékre térképeim és azok utjelzései vezették őket. Egy időben állandó fuvarosom egy 70 éves öreg mákói ember volt, a kit rendkívül bámulatba ejtett, hogy mindenütt szívesen fogadtak, lovait és őt magát jól etették, de még inkább csodálkozott azon, hogy én az utat az egész kalotaszegen jobban ismerem a térképről, mint ő 70 éves tapasztalatából. Utolsó utam, a mit vele tettem, Kolozsvárra vitt, s mikor itt elbúcsúztam tőle, akkor mondta nekem: »ne féljen a kapitány ur, nem mondom meg a faluban, hogy kit vittem.« Szentül hitte, hogy katonatiszt vagyok. Majd azzal vádoltak, hogy azért vizsgálom meg a nők és a férfiak ruháját, mert azt akarom látni, lehet-e magasabb adót reájuk kiróni. Mikor ilyesmi a fülemhez jutott, hasztalan mondtam nekik, hogy a háborúhoz vagy adóhoz nem kell tudnom, hogy minők házassági, temetkezési stb. szokásaik, a mysteriumot célomtól nem tudtam távol tartani. [...] " 17 18 Hasonló volt a tapasztalata Göcsejben Gönczi Ferencnek is: „[...] Ha embereink egyszer együtt vannak, igen körültekintően kell velük bánnunk: mert a nép szívesen elbeszélget az úrral, de ha azt látja, hogy beszédét papírra jegyezgetik, rögtön meghökken. Valami veszélyes cselt vél látni, melynek végső következménye mi is lehetne más, mint - adóemelés, s tartózkodóvá kezd lenni. [...] Hogy mi szándékból megyünk egy-egy ily néprajzi szempontból érdekes házhoz, tanácsos a ház gazdájának eleve értésére adnunk, mert itt-ott pórul járhatnánk. A hol adóemelés érdekében állónak vélnék jövetelünket, nagy kellemetlenségünk lehetne. 16 VIKÁRBéla 1943. 91. 17 JANKÓ János 1892b. 27-28. 18 GÖNCZI Ferenc 1901. 72, 73. 548
