Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)

Székelyföldi képeslapok - Farkas Irén: A csíki fazekasság történeti áttekintése

tőkről tesznek említést.79 A csicsói Domus história is 1838-1839-ből közöl adatokat erre vonatkozóan. A felépülő templomnak vettetnek Süts Simon téglavető mesterrel téglát helyben, s mikor ez tönkremegy, akkor fordulnak a taplocai téglavetőkhöz, akik igen jó téglát készítenek: Gál János, Xánctus István, Xánctus Péter, Gergely András. Összegezésként elmondhatjuk, hogy Csíkban a 17-18. században erőteljesen bontakozik ki a fazekasmesterség elsősorban Csíkmadarason, és a mellette levő Dánfalván, de Csíkcsatószegen, Csíkszentmihályon is kisebb-nagyobb időkieséssel dolgoztak fazekasok. A Csíksomlyón dolgozó fazekasról csak ebből az időszakból van adatunk, a későbbiekben, helyben tartózkodó mestereket nem említenek. Ezek a mesterek nem tömörültek céhbe, míveiket vándor mesterként megrendelésre, vagy kiegészítő foglalkozásként a házi kisipar keretében végezték. Széles vidéken komoly vetélytársat csak az udvarhelyi és a háromszéki fazakascéhek jelentettek, szűkebb felvásárló körzetükben háborítatlanul működhettek. Termékeik nem vete­kedhetnek ugyan a céhek remekeivel, de igénytelenebb, jó használati cikkeikkel ellátták nemcsak a falu, de a környező vidékek az agrártársadalom és a mezővárosok szegényebb rétegeinek igényeit, sőt távolabbi régiókba, a moldvai piacokra is betör­hettek termékeikkel. A kevésszámú ásatásból előkerült kerámia-anyag viszont azt feltételezi, hogy a 16-17. században még be nem bizonyítottan több csempekészítő fazekashely is létezhetett.80 IRODALOM BENKÖ Károly 1853 Csík, Gyergyó, Kászon. Leírások. Kolozsvár B. NAGY Margit 1975 Várak, kastélyok, udvarházak. Bukarest. CSUPOR István - CSUPORNÉ ANGYAL Zsuzsa 1998 A Székelyföld és Barcaság fazakassága. In: Fazekaskönyv. 170— 175. Budapest DEMÉNY István - JÁNOS Pál - KRISTÓ Tibor 1980 Csíkból előkerült alakos kályhacsempék. In: Aluta. Sepsiszent- györgy DOMANOVSZKY György 1981 A kerámiaművészet kezdetei. Budapest IMREH István 1979 Erdélyi hétköznapok. Bukarest EszT 1982 Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár III. Szerk. SZABÓ T. Attila. Bu­karest FARKAS Irén 1997-1998 Csíki fazekasközpontok. Fazekasközpontok Délkelet-Erdélyben. I. 83-127. Sepsiszentgyörgy 79 Csíkszeredái Megyei Dokumentációs könyvtár, Szépvíz falujegyzőkönyve, 164. 395. sz. 47. 80 DEMÉNY István - JÁNOS Pál - KRISTÓ Tibor 1980. 500

Next

/
Oldalképek
Tartalom