Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Néprajzi csoportok – Történeti tájak - Kürti László: A Kiskunság és a Felső-Kiskunság: betelepülés, tájtörténet és regionalizmus
területen megtelepült kunok egyszerűen eltűntek a történelem viharaiban. Sajátosak azok a helységek, amelyek teljesen kiesnek a Kiskunság mai, illetve korábbi, területéből, de ennek ellenére a „kun” előtaggal utalnak valamikori távoli történeti kapcsolatra. Figyelemreméltó a dunántúli, Vas megyei kis falu, Nyögér. A nyögérek a kunok katonai-testőri elitalakulatát adták, de nyögér nevű helységgel sem a Kiskunságban, sem pedig a Nagykunságban még csak véletlenül sem találkozunk az eredeti kun telepek pusztulása után.41 A jász és kun betelepülés 13-14. századi problémája és a történeti Kiskunság kiterjedése még sok megoldatlan kérdéssel kell, hogy szembesítsen minket.42 Inkább csak utalásképpen jegyzem meg, hogy hasonló a helyzet a jász középkori oszlár-eszlár nevű helységekkel kapcsolatban, valamint a jász előtaggal is, mint például a Komárom-megyei Jászfalu, vagy a Pozsony-megyében ismert Jászlócz esetében, amelyek teljesen kívül esnek a Jászkunság által határolt területen. Ilyen névadással találkozunk még az észak-magyarországi Gömör-megyében Kuntapolca, Trencsénben Kunfalva, Győr-megyében Kunsziget, a déli országrészben pedig, a torontáli Kunszöllős esetében. Szintén kirívó Csanád megyében Kunágota, mely betelepülésének ismeretében nyugodtan konstatálhatjuk, hogy bármilyen kun hagyomány vagy kötődés a Kiskunsághoz csak a távoli múlt halvány emlékmaradványaként értékelhető.43 A történeti vagy kun hagyománynak ékes példája a nem kunsági lelőhelyről felgyűjtött népszokások egy-egy ritka példája. A Hajdúságból, Hosszúpályi településről ismert az az 1940-ben felgyűjtött lakodalomi szokás, amelynek fő tréfamestere a „kunkapitány.” Ez a tréfás férfialak mindig a fo asztalnál a násznagy és az új pár mellett foglalt helyet. Egyetlen egy feladata a vendégek szórakoztatása volt: annál népszerűbb, minél több tréfát űz a násznagyokkal és a fiatal párra. Pl. méregerős paprikával kevert vörösbort itat a násznagyokkal és ő mondott tréfás beköszöntőverset is.44 A kunokról is szól egy falucsúfoló mondóka, amely a palócvidékről került elő: „Domaházi kunok, kátói cigányok, hangonyi tatárok, szentsimoni rácok.”45 Tehát olyan helyeken is lelhetünk kunokra vonatkozó utalásokat, ahol egyébként nem is keresnénk. Felmerül a kérdés, és jogosan, hogy a Duna-Tisza közi farsangkor és lakodalomban oly nagy szerepet kapott török basa és a törökök alakoskodói nem egy korábbi, éppen kun alakoskodó hagyomány átváltását jelentették-e? Ez akkor is elfogadható nézet, ha a középkori európai moreszka hagyomány egy magyarosított válfajával állunk szemben, amelyben az „idegenek” kifejezés a kunokat jelöli és csak jóval később, valószínűleg csak a törökkor után jelentek meg a törökös szereplők.46 Érdekes példája ennek a kun-jász szóhasználatnak az alsó-kiskunsági 41 A középkori Hantos-széki Nyögérszállásról, lásd HATHÁZI Gábor 1987. 40. 42 A kérdés eldöntése eddig is összetett régészeti, történeti, nyelvészeti elemzések kereszttüzében folyt, lásd LANGÓ Péter 2001; PÁLÓCZ1 HORVÁTH András 1998; SELMECZI László 1998. 43 BENCSIK János 1988. 44 A beköszöntő formula így hangzott: „Óh! Szecskó, szecskó, szívem vidámító, ruhám rongyosító! Te úgy nézel ki az üvegbűi, mint a cukor a süvegbűi. Engem gyalázatba ejtettél, Fütyültettél, danoltattál, Még az orromra is felbuktattál. De fogadd el, hogy énvelem, Többet olyat nem teszel, De mostmár kijött rád a sentencia, Mars, disznó, takarodj áristomba!” Lásd PAPP József 1942. 200. 45 PALÁDI KOVÁCS Attila 1968. 188. 46 A török farsangi és lakodalmi alakjáról lásd a folklorista elemzéseit: UJVÁRY Zoltán 1988. 207-214. 160
