Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)

Néprajzi csoportok – Történeti tájak - Viga Gyula: Ruszinok a Bodrogközben. Néhány adalék a magyarországi ruszinság 19–20. századi néprajzához

sodik világháború után Csehországba, Chomutovba ment el dolgozni: hat évig volt ott feleségével együtt, s ott született egyetlen leánya is. 1954-ben visszatért Pólyánba, s ott hunyt el 1989-ben.

Ugyancsak Pólyánban szolgált, Bolyba nősült, majd a vidéken telepedett le egy Horócki András nevű ruszin szolga.

Nyomon követhetők a ruszin szolgalegények a Bodrogközzel szomszédos vidékeken is. Az Ung-vidékhez tartozó Abarán Vészeli, Csemyánszki, Szloposki Mátyás és Kocsán Péter nevű szolgalegényekre emlékeznek, az utóbbi Harcosról (Zboj) származott. Ötödik társuk, egy Dzsupon nevű Körtvélyesröl (Felsőkörtvélyes — Vy§ny Hrusov) került a faluba. A Bodrog, ill. az Ondava mentére is eljártak a ruszin szolgalegények. Barancson (Zemplínsky Branc) három személy nyomát találta meg Gabriela Habanová kolléganőm, aki kérésemre kutatta ezt a témát. Egy Hutnyan nevű ruszin Sztropkó környékéről származott, s helyben vett feleségül egy Helenka Sepelaková nevű szlovák lányt. Ugyancsak Sztropkó környékéről származott egy Zajaros nevű ruszin szolgalegény, aki szintén ide nősült. Sztropkó környékéről családostól érkezet egy Gudzsa nevű ruszin szolga, aki pár év után — közben egy Grasender nevű zsidó ökreit gondozta — tovább költözött. Garanyba egy Mesztor nevű, a Homonna melletti Rokitóból származó szolga telepedett le, Hardicsán pedig ma is él Ignat Juraj, akinek még az apja települt át Iskócról az Ilona-tanyára, majd be Hardicsára. Nagytoronyára Mezőlaborc tájáról származott a Szitár és a Maiatyák család — az utóbbiak leszármazottai ma is ott élnek —, Kistoronyén pedig egy Galega Mihály nevű ruszin szolgalegény telepedett meg.

A domináns ruszinság mellett kimutathatók a Felső-Bodrogközben szlovák szolgálók, cselédek is. Pl. Matyi József nevű adatközlőm elődei Kősóból származnak, nagyapja és annak testvére Magyarsas, Imreg, Zétény, Véke, Battyán uradalmi birtokain szolgált, s aztán kötöttek ki Radban. Magyarul még alig tudtak, így a nagyapát és annak testvérét a radiak Kásó Jancsinak meg Kásó Gyurinak hívták — származási helyük után. Kisbáriba az 1930-as években Késmárk és Poprád környékéről települtek le a szolgának érkezett Taskiak, Komáromi József adatközlőm nászasszonya pedig — ma Kisdobrán él — Ólublóról (Stará Eubovna) származik. Az utóbbi eredetileg a kisbéri paphoz jött szolgálólánynak a második világháború előtt. Hardicsán és Szürnyegen pólyák szolgákra emlékeznek: az utóbbiak Román veze- téknevűek voltak, s az 1930-as években jöttek Lengyelországból, itt éltek az 1960-as évekig.

Az adatokat lehetne szaporítani, s tudjuk, hogy a bodrogközi uradalmakban is nagy számban dolgoztak idegen ajkú szolgák, cselédek, béresek. A falusi gazdák szolgalegényei azért érdemelnek nagyobb figyelmet, mert helyük, szerepük, az adott közösségben, beilleszkedésük és későbbi asszimilációjuk egyértelműen vizsgálható.

Fontos feladat lenne természetesen ennek a táji-etnikai kapcsolatrendszernek a történeti vizsgálata, ám nem csupán a levéltári források jó része feltáratlan, de esetleges a vonatkozó adatok felbukkanása is. Olykor a források sem igazítanak el egyértelműen etnikai kérdésekben. Zemplén vármegye 1869. évi összeírása részletezően, házanként, lakóhelyiségenként tartalmazza a lakosság adatait. Ha megnézzük például a jószerével homogén református, s a 20. század első harmadáig szigorúan

147