Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Matuska Márton: Az újvidéki római katolikus egyházi jegyzőkönyvek utalásai a lakosság nemzetiségi megoszlására (1888-tól 1944-ig)
között. A sok érv és ellenérv között elhangzott, hogy a németek maguk buktatták ki a német jelölteket, mert azokat nem tartották igazi németeknek. A hívek nemzetiségi megoszlása alapján a képviselő testületnek 18 magyar, 9 német és 3 szláv nemzetiségű képviselői hely járt volna. A plébános is szót kért a vitában, és kijelentette, hogy „a németek terrorizálták a magyarokat”. Nem derül ki, ez hogyan történt. A Délbácska védelmében elmondja, hogy „Akkor jött létre a lap, amikor mindenki láthatta, hogyan söpri el a forradalom az értékeket12. A katholikus eszme védelmére összeálltak néhányan, lelkes férfiak, és kérték a Kath. egyházközség támogatását.” A Délbácska miatt később is sok kínos vita folyt a testületben. Az 1925. július 5-én tartott ülésen Till Imre ismételten súlyos vádakkal illeti a plébánost a lap támogatása miatt. Követelőzve kezdeményezi a kölcsön azonnali visszafizettetését, és a szerkesztőség kidobását az egyház termeiből. Kezdeményezését azonban, titkos szavazáson elsöprő többséggel leszavazzák. Fáth Ferenc a szavazás után közli: „Az újságszervezés olyan időben történt, amikor kérdéses volt, hogy lehet-e kisebbségi nyelven újságot megindítani, majd elmondja, hogy tudomása szerint Till Imre gondolatait más irányítja, nem az egyház iránti aggodalma. A lap egyébként folyamatosan ki volt téve rendőri zaklatásnak, volt rá eset, hogy a szerkesztőségnek szinte minden tagja letartóztatásban volt.13 A Délbácska, illetve a Reggeli Újság ügye azonban többé nem bukkan fel az egyházközségi ülések jegyzőkönyveiben. A lap megjelent 1944 végéig. Főszerkesztőjét, Andrée Dezsőt 1944-ben, az őszi tömegmészárlások idején, tisztázatlan körülmények között kivégezték, a hitközség más, tekintélyes tagjaival együtt. Szintén nemzetiségi vitára utal az 1935. november 14-i jegyzőkönyv. Választási előkészület folyt, a testület elhatározta, hogy a választók névjegyzékét három, különböző nyelven megjelenő újságban közzé kell tenni. Ez a magyar Reggeli Újság, a német Deutsches Volksblatt és a szerb Dán. Utána, a háborús 1942-es esztendő január 26-áig már csak egyetlen csonka jegyzőkönyv készült, 1935. december 15-én. A negyvenkettes azonban visszamenőleg egészen tömörítve felsorolja a fontosabb eseményeket, de ezek között nincs említve nemzetiségi ügy, noha érezni a visszafojtott indulatot a szövegből. Utólag derült ki, hogy 1935-ben a választások nem lettek befejezve. Valószínűleg éppen nemzetiségi kifogások miatt többen panaszt nyújtottak be ellene. Az abban az évben plébánossá választott Svraka Ferencet több ízben is Belgrádba rendelték emiatt, derül ki az utólagos, 1942-es feljegyzésből, hogy kényszerítsék az állam nemzetiségellenes politikájának az egyházon belüli alkalmazásának elfogadására. Meg is büntették pénzelvonással, ami arra utal, hogy védte kisebbségi híveit. Tapasztalatából adódott, hogy a negyvenegyben érkező honvédséget - sok más magyar és német paphoz és hívőhöz hasonlóan - felszabadítóként üdvözölte, amiért később majdnem az életével fizetett. Hasonló magatartásért tájunkon körülbelül harminc katolikus és református magyar 12 Fáth plébános egyaránt utal a háború végi magyarországi forradalmakra. Károlyiéra és Kun Béláéra, hiszen a lapalapítási kísérletei azokkal esnek egybe, de kimondatlanul azt is érteni kell szavaiból, hogy az újvidéki, s általában a délvidéki magyarság a határ lezárása után nem juthatott többé anyanyelvén napilapokhoz. 13 Hornyik idézi Tornán Sándor, a lap szerkesztője visszaemlékezéseit, mely szerint 1923 júniusában Jovan Banjanin helyi rendőrfőkapitány: „Mivel ügyészi lapbetiltást nem tudott kimódolni, egyszerű, ám igen hatékony balkáni megoldáshoz folyamodott: fogdába csukatta az egész redakciót.” Tíz napig tartotta ott őket. A lap természetesen ez idő alatt nem jelenhetet meg. HORNYIK Miklós 2002. 34. 82
