Bárth János: Varság, a székely tanyaközség (Kecskemét, 2001.)

1. A TELEPÜLÉSNÉPRAJZI KÉP NÉHÁNY VONÁSA

szen valóban nagy területen szóródtak szét a varsági házak. A humoros ízű megjegyzés azonban kimondatlanul mást is takar, mégpedig a faluhoz szokott erdélyi ember rácsodálkozását a szórványtelepülésekre. A Székelyföldön a falusias településforma az uralkodó. A székelyföldi ember faluban, kisvárosban gondolkodik, amikor valamely település kerül szóba. A falut pedig úgy tekinti, mint belterületet, vagyis a szélső háztól a lakótelepülés túloldalának szélső házáig terjedő telkek és épületek együttesét. így érthető, ha rácsodálkozik a szórványtelepülés jellegű Varságra, ahol a két „szélső" ház között óraszám gyalogolhat. Jellegzetes „falusi" szemlélet húzódik meg tehát a Varságot Bukaresthez hasonlító népi humorban. Bár az erdélyi magyarság körében a falu az uralkodó településforma, a varsági hegyi tanyák nem társtalanok és nem egyedülállóak a Nagyküküllő forrásvidékén és a Hargita tájékán. A Varsággal szomszédos területeken hegyi tanyák százai jöttek létre a hajdani erdőségek irtott kaszálóin. Legismertebbek a korondi tanyák, amelyeket összefoglalva, együttesen „Korondi hegy"-ként, illetve Fenyőkút és Pálpataka néven emlegetnek. Hozzájuk hasonlíthatók a szentlelkiek szencsedi tanyái, az Üknyéd nevü terület szétszórt házai, valamint a Varsággal érintkező Küküllőmező szórványtelepülése. Hegyi tanyák sokasága borítja annak a völgynek a környékét is, amely Zetelaka felől átvezet a Gyergyói-medencébe. A völgy legjellemzőbb tanyás területei: Deság, Ivó, Sikaszó, Libán. Ezek a Varság környéki tanyás területek egyegy történelmi falu határához tartoznak. A varsági tanyák elsősorban abban különböznek szomszédaiktól, hogy egymással társadalmasulva önálló tanyaközséget hoztak létre, és 1907-ben elszakadtak anyaközségüktől, Oroszhegytől. A varsági és a Varság környéki magyar szórványtelepülések elsősorban azért érdemlik meg a magyar településnéprajzi kutatás figyelmét, mert rácáfolnak egy régi tudományos vélekedésre. A magyar néprajzi és földrajzi településkutatásban hosszú időn át tartotta magát egy elképzelés, amely szerint a magyarság kizárólag falu- és mezővároslakó nép. Másodlagosan hozott ugyan létre szórványtelepüléseket az Alföldön, elsősorban a farmtanyás Duna-Tisza közén, a hegyi szórványtelepüléseket azonban nem kedvelte. A Kárpátok térségében előforduló hegyi tanyákat a kutatás a magyarsággal együtt élő nemzetiségek, szlovákok, románok, rutének civilizációs produktumai közé sorolta. Nagyemlékezetű Bátky Zsigmond a Magyarság Néprajza I. kötetében kijelentette, hogy a magyarság nem hozott létre hegyi szórványtelepüléseket. Még a hegyvidéken élő székelység körében sem fordul elő ez a településforma. Az illusztrációs rajzként bemutatott gyimesi csángó szórványtelepekről némi megvetéssel megjegyezte, hogy azok újak.

1 Ez az eset is bizonyítja, hogy ha a magyar néprajz krónikus ősforma-kereső misztikája pontatlan fogalmazással is párosul, a tudományos eredmény mennyire elszakad a valóságtól. Bátky Zsigmondnak bizonyára sok igazsága van, amikor kijelenti, hogy a magyarság erdélyi honfoglalása a románokkal ellentétben nem szórványtelepülések, hanem falvak formájában történt. Ez azonban a régi, jobbára középkori múlt. Később, valamikor az újkori évszázadokban a székelység is hozott létre szórványtelepüléseket, mégpedig nem is keveset. Ezek virágzása, léte a XX. század települési realitása, amelyet nem lehet múltba révedő vaksággal figyelmen kívül hagyni. Annál is inkább, mert a történeti múltra BÁTKY Zsigmond 1941-1943. 109-111.