Bárth János: Varság, a székely tanyaközség (Kecskemét, 2001.)

6. A SZÓRT TELEPHELYEK NÉPRAJZI ARCULATA

származású Pál Katona Albert szolgált nála, aki 1993-ban a Varság pataka mellett álló házában megosztotta emlékeit e sorok írójával. A fiatal szolgalegény az öreg varsági gazdától évente egy rend ruhát és két borjút kapott. A rend ruha posztónadrágból, lájbiból és kabátból állt. Az első két évben a borjúkat pénz helyettesítette. Egészen pontosan: a fiatal legény megvett a gazdától egy darab kaszálót, a későbbi házának helyét a Varság mellékén. Ennek árába számították be pénzbeli keresetét. Szolgálatát újévkor kezdte és újévkor fejezte be. A rábízott állatok legeltetése és gondozása volt a feladata. Kaszálnia nem kellett. A gazda napszámosokat fogadott a szállás körüli kaszáló szénájának lekaszálására, gyűjtésére és csűrbe rakására. A szarvasmarhák a tél nagy részét a hegyi csűrben töltötték. Ősztől tavaszig elfogyasztották a nyáron gyűjtött szénát. Egyhangú téli mindennapjaikba a karácsonyi ünnepek tájéka hozott némi változatosságot. Karácsony előtt a szolgafiú a hegyen teleltetett állatokat lehajtotta a völgybe, a gazda bennvalójára, ahol egy hét alatt feletették a völgyben termett széna nekik szánt részét. Karácsonyi „vendégeskedésük" alatt gondozójuk is többször meglátogatta a szomszédságban lakó szüleit. Újév után a szolgafiú folytatta a teleltetést. Egy fejős tehén ismét lent maradt a völgyben, hogy mindig legyen friss tej a gazda házánál. Nyáron a Küküllő-tetőn tartott szarvasmarhák nappal a gazda magánbirtoklású erdejében és legelőjén legeltek. A szállásépületek közelében karókból felállított kerítésben: kosárban töltötték az éjszakát. A szopós borjúk kicsi kosárban éjszakáztak, hogy reggel a szolgalegény fejhessen magának elegendő tejet. Nyári legeltetés idején a szolgafiú időnként lehajtotta a szarvasmarhákat a völgybe, a Nagyküküllő partjára deleltetni. A tehenek szívesen pancsoltak a víz szélén a híd alatt. Amíg az állatok hűsöltek a patak partján a fiú meglátogatta a közelben lakó szüleit. Az öreg gazda néhány naponként lovas szánkóval, illetve ráfos szekérrel felment Küküllő-tetőre, hogy megnézze az állatait és fát hozzon haza. Ilyenkor élelmiszert vitt a szolgafiúnak: kenyeret, juhtúrót, szalonnát. A felhozott élelmiszert a fiú megtoldotta a magakészítette túróval. A tehenektől fejt tej egy részét ugyanis beoltotta, felöntötte. Ha sok lett a túró, a fölösleget levitte a völgybe a szüleinek. Két korondi család szállása Asottúttetején A XX. század első felében Korond fenyőkúti és pálpatakai szállásainak többsége állandóan lakott hegyi tanyává alakult át. A Korondi hegy Varsággal házassági kapcsolatokat fenntartó, korondi eredetű tanyai lakossága egymással társadalmasult. A korondiak terjeszkedése és térfoglalása nem zárult le Fenyőkút és Pálpataka keleti peremén. A legtávolabbi tanyák után közlegelő és hatalmas közbirtokossági őserdő kezdődött ugyan, amelyben a XX. századi törvények és a helyi rendelkezések lehetlenné tették a birtokfoglaló irtást, de a korondiak a saját községük határvonalának tájékára, a közbirtokosság erdején túlra is elláttak. Éberen figyeltek, és ha lehetőséget láttak a birtokszerzésre, azonnal cselekedtek. így vette meg a XX. század elején kecsetiektől a korondi Tófalvi Nyakas Sándor az Asottútteteje nevű erdőséget a korondi határ, a kecsetiek havasa és a varsági határ találkozása táján. A