Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1998 (Kalocsa, 1999)
Észak-Bácska fővárosa - Kovács Zita: A Ratosnya (Erdély) jódi református templom festett fakazettái
Kovács Zita Maroshévizen már előkészített falemezekből pontosan 91 darabra kellett a gyerekeknek egy-egy kis műalkotást elkészíteni, a 91 darab különböző karakterű alkotásból (kazettából) pedig egy egységes kompozíciót: a ratosnyai református templom fakazettás mennyezetét. A munka első fázisa egy tanulmányi, ismeretszerző út volt, melyen keresztül a tanulók megismerték Erdély történelmi, művészeti, építészeti emlékeit, különös tekintettel a kalotaszegi és Udvarhely környéki festett mennyezetkazettás templomokra. Mindössze tíz nap leforgása alatt kellett tehát a gyerekeknek megmutatni mindazt, amit az erdélyi népi építészetről, s a falusi templomok sajátosságairól a munka elvégzéséhez feltétlenül látniuk és tudniuk kell. Ha talán csak óvatosan szabad is összehasonlítanunk falusi emlékeinket az egyetemes művészettörténet nagy tendenciáit hordozó alkotásaival, mégis szükségszerű, mert ha egyszerűbben és olykor gyarlóbb módon is, de tükröződnek bennük a nagy művészettörténeti folyamatok. A falusi templomok sajátos értékének felismerése akkor következett be, amikor a századfordulón az eklektikával szemben az építészetben is a népművészet példaadó szerepét kezdték hirdetni. Megkezdődik a „magyaros” ornamentika lelkes gyűjtése és felhasználása (a falusi templomok felkutatása). Az Erdélyért, de elsősorban a Mezőségért, Kalotaszeg falusi emlékeiért lelkesedő Kós Károly meghirdeti a népművészet értékőrző szerepének elméletét. Malonyay Dezső néprajzi könyve felhívja a figyelmet a falusi templomok díszeire, festett famennyezeteire, faragott, ácsolt berendezéseire, harangtomyaira. A falusi templom értékelése egyre inkább nosztalgikus színezetet kap. Megbecsülésében komoly szerephez jut a városból menekülő ember vágya a régi, érintetlen és visszahozhatatlan teljesség iránt. A templomok a falvak legfontosabb középületei, de nem csak istentiszteletre valók, hanem gyülekezőhelyei, a lakóházaknál biztosabb védő építményei is a falunak. A templom a hagyományok őrzője, a régiektől örökölt központ, s temetőjével az a hely, ahol a régiek nyugszanak, s ahová majd az élők megtérnek. Tornyából távoli kilátás nyílik, harangjai az időt jelzik, félreverve pedig riasztják a lakosságot veszély esetén. Felszentelésének évfordulói, védőszentjének ünnepei régóta a falusi közösség ünnepei, összetartozásának megnyilvánulásai. A falusi templom ugyanakkor nem egyszerűen csak közös épülete, afféle székháza a falusi lakosságnak. Sokszor a vallásos kultusz szolgálata mellett igazgatási, oktatási, nevelő, tájékoztató vagy irányító szerepet is játszik a falu életében. Ezért is emeli, bővíti, ékesíti igényesebben a falu lakóházainál. A protestáns templomépítészet kényszerből mindig külön úton haladt az építészet története során, valahol a népművészet határterületén, kiszorítva nem csak a szilárd építési technika áldásaiból, de abból a reprezentatív kelléktárból is, amelyet a boltozás, a nagyság, a homlokzattagolás gazdagsága jelent. Uralkodó szerephez jutott azonban a fa. Már a középkor folyamán nagy számban épültek fából protestáns templomok ott, ahol állandó középkori templom nem volt, vagy ahol az elpusztult épület végleg használhatatlanná vált. A fa azonban később sem szorult háttérbe, máig uralkodó szerepet játszik az erdélyi református templomok belső alakításában, díszítésében. A fa egyik különösen szép és izgalmas megjelenése: a festett famennyezet azonban többnyire nem pusztán dekoratív térelzáró, hanem egyben az építészeti tér értelmezőjévé is vált. 94
