Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1997 (Kalocsa, 1998)
Kalocsai mozaikok
Sólymos Ede vasárnapon, amikor a drágszéli búcsút is megmutatja. Reggel a városházán találkoztunk. Nagyon büszke volt, mert a polgármester rendelkezésére bocsájtotta a városi előfogatot. Mint legfiatalabb, a kocsis mellett a bakon ültem, s félfüllel hallgattam, amint a kalocsai népművészet ősiségét bizonygatta. Dióhéjban: Árpád apánk a Vereckei hágón átlovagolva mosósulykot farigcsált, miközben mögötte az asszonyok a szekereken kalocsai kötényeket hímeztek. Drágszélre érve néhány családnál villámlátogatást tettünk, de ma sem tudom miért. Sok finomsággal kínáltak mindenütt, de nem hagyta hogy együnk, mert siettünk. így aztán pár harapás süteménnyel és néhány korty borral a gyomrunkban átkocsiztunk Homokmégyre. Hogy kiknél jártunk, nem tudom, de ebéd után érkeztünk Homokmégyre. Egy pingáló asszonyhoz mentünk. A beszélgetés kb. így zajlott le.- Mondja Csőre néni, a pingálás mindig divatban volt?- Hát tugyák, valami vót, a szoba falán csináltunk valami kis csíkot. Aztán gyüt a Gáborlajos, tán ösmerték is, aztán aszonta: na aszonyok, ki tud szépen pingálni. Majd viszagyüvök pár hét múva, aki szépen pingál, azt viszöm Pestre. No, ere a tehén farkábú csináltunk pemzlit, oszt az istáló hátúján ekesztünk pingáni. Noiszen az urunk agyon is csapot vóna, ha a házat öszerandítyuk! Hát így kezdődőt, aztán sokan csináták, a Gáborlajos mög vit minket mindönfelé. Próbáltunk kérdezni, de Ernő bácsi válaszolt mindenre. így jártunk a többi helyen is. A következő egy hímző asszony volt.- Hát vót valami, ulyan apró virágokat csináltak pirosa, kéke. Aztán gyűt a Gáborlajos, tán ösmerték is, asztán monta: na aszonyok, akinek van szép hímzőt ruhája, azt viszöm Pestre. Akó mindönki nekiát várni. Öregcsertőn a híres faragót kerestük meg.- Mióta farag János bácsi?- Ó kérőm, én má fiatal korom úta faragok.- Aztán mit?- Hát kaszanyelet, kapanyelet..- De ilyen virágosat?- Ja, az úgy vót, hogy egysző gyüt a Gáborlajos - tán ösmerték is - asztán hozot egy virágos deszkadarabot, hogy tudnék-e ilyet csinálni. Hagya it az úr, máj mögpróbálom. Egy hét múva viszagyüt, tetszőt neki, kérdözte, akarok-e napszámba faragni? Hát hogy a fenébe ne akartam vóna, csak könyeb mint kaszálni. Eleinte kirajzolta a fát, későb magamtú is tutam. Ernő bácsi kezdte magát furcsán érezni, de azért elvitt minket Panna nénihez, aki a bútorfestés mestere volt. Itt már azzal kezdte, figyeljük meg, hogy a virágok szívből indulnak.- Miért csinálják így Panna néni?- Hát tugyák az úgy vót, hogy régönte cserepet csináltunk, vagy masnivá kötőtűk át a csokrot, de egysző gyüt a Gáborlajos - tán ösmerték is - aszonta, szivet fesenek aszonyok, szivükbű nyőjön ki a virág. 28
