Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)
Hagyomány és művészet
KALMAR AGNES (Szórakaténusz Játékmúzeum, Kecskemét) MESÉLŐ VÁSÁRFIA Színes, tarka forgatagot, kézműves mesterek alkotta használati tárgyak sokaságát és gyermekek önfeledt örömét idézi ez a szép magyar szó, s mindjárt mellé is tehetnénk egy, az előzővel összefonódó másikat, búcsúfia, mert vásár és búcsú, igaz másmás rendeltetésű, mégis évszázadokon keresztül egymást időben követő, nagy tömegeket vonzó események voltak. Vásárfia, búcsúfia kedves tárgyai egyetlen gyermeknemzedéket voltak hivatottak kiszolgálni mindenesetre napjainkra fönn alig maradtak, inkább csak készítésük helye, ideje, hagyománya vagy egy-egy emlékezetes vásárból érkezett ajándéktárgy emléke, története. Irodalmunk nagyjai is megörökítették őket, igen nagy szerencsénkre, érzékletesen megfogalmazott soraikkal pótolva e kicsiny játékszereket: „Minden áldott hétfői napon berándult Balassa-Gyarmatra a heti vásárba s ami pénzt magával vitt, azt ott mind befektette mézeskalácsos szívekbe, kis trombitákba és apró fahuszárokba, a lovacska farka igazi lószőrből volt, de nem ritkán csak egy sípban végződött hátul, amibe bele lehetett fújni ...”1 olvashatjuk Mikszáth Kálmán novellájából. „A mi játékaink még otthon készültek s igen kicsiből teltek ki ...”, írja néhány sorral később a palócföld játékairól. Mindez olyan korban fogalmazódott, amikor már a nagyobb városok játékkereskedéseinek színes kirakatai mechanikus játékvonatokat, autókat, porcelán és - celluloidbabákat és társasjátékok hatalmas tárházát kínálta vevőinek. Külhoni tárgyak voltak ezek, melyet a lábadozó hazai ipar feltétlenül saját termékekkel kívánt kiegészíteni. A magyar gyermekjátékokat feldolgozó tanulmányok egyértelműen kijelentik: Magyarországon nem volt háziipari játékkészítés,2 ellentétben német, cseh, lengyel, orosz,... vidékekkel, ahol évszázados hagyományaikkal találkozhatunk. E megállapítást a következőképpen módosítanám: a háziiparszerűen készült játékszerek kereskedelme, piaca olyannyira szűkkörű volt, hogy nem alakulhattak ki játékkészítő központok kizárólag reájuk jellemző tárgykínálattal és önálló stílussal. Mindezek hiányában a kutatásnak elszigetelt adatokat, önálló jelenségeket kell keresnie fafaragókról, esztergályosokról és fazekasokról, akik mindig is készítettek eladásra játékokat. Erről tanúsít egy korabeli besztercebányai szaklap írása is,3 mely a rendszeres hétfői heti piacokról számol be, többek között játékárusokról, akik a környező falvakban éltek, „ormótlan alakocskákat” faragtak és árultak. Bethlen Kata egy rokongyermek számára esztergályosoknál rendelt játékokat, Apor Péter Erdélyből Moldvába küldött a vajda gyermekeinek kocsit lovakkal és „alakocskákat”, vagyis babákat.4 Az alakuló gyermekjátékszer készítő tanonciskolák5 forrásai a népi fogantatású játékok lettek és legtöbbször egy-egy fürdőhelyhez, búcsújáró központokhoz, vásározó településekhez kapcsolódtak. E játékszerek itt találtak piacra és csak igen rit113
