Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1986 (Kecskemét, 1987)
Kelemenné Merk Zsuzsa–Kőhegyi Mihály: Csávolyi bunyevácok Katymáron kötött házasságai (1747–1895)
145 zett telepítés, folyamatos bevándorlás pótolta, sokszínűvé téve a terület néprajzi képét.) Ha számba vesszük azokat a tényezőket, amelyek kedveznek a települések közötti párkapcsolatoknak, arra a következtetésre jutunk, hogy a földrajzi távolság és a nemzetiségi hovatartozás együttesen meghatározó jelentőségű. Azok a falvak és városok, amelyekkel a legszorosabbak a párkapcsolatok, mintegy 30-40 km-es távolságon belül vannak, de e körben nem feltétlenül a legközelebbi település lesz a meghatározó. A földrajzi téren belül fontos szerepet játszik, hogy az egyes falvakban milyen etnikum van túlsúlyban. Katymárhoz legközelebb Madaras fekszik, mégis kevés az e faluból érkező, s ha megvizsgáljuk neveiket és választott párjuk nevét, akkor feltűnő, hogy többségük magyar. Regőce és Bácsborsód esetében is hasonló következtetésre jutunk. Bár közelebb vannak Katymárhoz, mint azok a települések, amelyekkel a legélénkebbek a párkapcsolatok (Gara, Bácsalmás, Bácsbokod, Felsőszentiván, Baj- mok), mégis kevés házasságról tudunk, s e két községből is nagyrészt magyar név kerül az anyakönyvekbe. Gara, Bácsbokod, Bácsalmás, Örszállás közel azonos távolságra van Katymártól. Ennek ellenére Örszállásról mindössze kétszer kötnek házasságot, míg a másik három községtől a legtöbb párkapcsolat jön létre. A magyarázat kézenfekvő: nincsenek bunyevácok a községben. Az 1881-es országos összeírás anyanyelv szerint tartja számon a lakosságot, s ráadásul a horvá- tot és a szerbet egy nyelvként kezeli, a többi szláv nyelveket és nemzetiséget (bunyevác, vend, bosnyák) fel sem tünteti. Szerencsénkre viszont az összeírás a vallási megoszlást tartalmazza, s miután a bunyevácok római katolikusok, egyértelműen kiderül, hogy Örszállásnak nincs bunyevác lakossága. Nem találtunk viszont magyarázatot arra, hogy a két falu magyarjai miért nem házasodnak egymással. Nyilvánvaló, hogy a földrajzi távolság és a nemzetiségi hovatartozás mellett a párválasztási hagyományokat és a nyomukban kialakuló, az egyedi kapcsolatokon túlmutató kapcsolatláncokat is figyelembe kell vennünk. Csak így adhatunk választ arra, hogy egyes községekkel mennyire élénk házassági kapcsolatok alakulnak ki. Az adott időszakban két község között mindvégig meglévő összeházasodás már mélyebb összefüggések feltárására is lehetőséget ad. A csávolyi bunyevácok Katymárról történő házasodása jó példa erre. A II. táblázatból kiderül, hogy Csávolyon kevés bunyevác él, ami nagyban szűkíti párválasztási lehetőségeiket a falun belül, így természetes, hogy a környező községek bunyevác lakossága nagy szerepet játszik házasságkötéseikben. Katymáron kizárólag bunyevácok házasodnak Csávolyról: 64 férfi és 1 nő. Közöttük - amint azt a III. táblázat mutatja - sok az azonos nevű, de a vizsgált időszakban mindvégig két vezetéknév van jelen: a Mándich (Mándics) és az Ikotich (Ikotics). A Dekanics, Gladich, Jelasich, Vuics, Sevaratz, Pancsich, Milassin, Luckits nevekkel csak a XVIII. században; a Goretics, Ikotin, Milkovics nevekkel csak 1810-ig találkozunk. A Vida név először csak 1826-ban szerepel, de azután 1887-ig folyamatosan. Mindezt a bunyevác lakosság mozgásával - elvándorlás, betelepedés - is magyarázhatjuk, de lehet, hogy csak egyszeri partnerkapcsolat jött létre. A XVIII. században illetve a XIX. század elején több névvel találkozunk, mint az ezt követő időszakban. Ez egyfelől azt jelenti, hogy szűkült a Katymáron házasodok köre, másfelől viszont az azonos nevet viselők esetében hagyományos házasodási irány évtizedeken keresztül. Ez figyelhető meg a garai Osztrogonácz, a nemesmiliticsi Knézy és Vujevics nevek esetében is. A házassági anyakönyvekből rokonságok nem állapíthatók meg. (A testvéreket kivéve, de a szülők nevét gyakran nem jelölik, özvegység esetén pedig csak az elhunyt házastárs nevét tudhatjuk meg, de ezt sem minden esetben).
