Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1984 (Kecskemét, 1985)
Sz. Kőrösi Ilona: Kecskeméti testamentumok a 17–19. századból
- 119 KECSKEMÉTI TESTAMENTUMOK A 17-19. SZÁZADBÓL SZÉKELYNÉ KÖRÖSI ILONA Katona József Múzeum Előadásomban nem befejezett kutatásról, hanem egy jelenleg is folyamatban levő gyűjtőmunkáról számolok be. Azt szeretném bemutatni, hogy egy egységes forrásanyag - jelen esetben a testamentumok - alapján feltárható gazdag adatkincs Kecskemét mezőváros történeti és néprajzi kutatásában hogyan hasznosítható . A végrendeletek kutatásának jelentőségére többen felhívták a figyelmet tanulmányok és közlemények formájában is. Egy település teljes anyagát - közel 500 vásárhelyi végrendeletet - Tárkány Szűcs Ernő tett közzé. A végrendeletek gyűjtése a Néprajzi Múzeum inventáriumkutató munkájának is része. A Bács- Kiskun megyei Levéltárban őrzött legkorábbi végrendelet I665- ben keletkezett. 1872-ig körülbelül 5000 végrendelet maradt fenn. (További végrendeletek találhatók a Dunamelléki Református Egyház kecskeméti levéltárában is.) A végrendeletek időbeli eloszlása nem egyenletes e több mint két- évszázados intervallum alatt. A 17. századból alig több mint 3O testamentum van, míg a 19- század közepén egy évben több száz is előfordul. Egyes esztendőkben a környező évekhez képest magas a végrendeletek száma, így például 1739-^O-ben a pestisjárvány idején. A végrendelkező személyek többsége idős vagy beteg ember, de nemcsak ők készítettek végrendeletet. Számos példát találunk arra, hogy szülés előtt álló asszony, katonának induló fiatalember rögzíti írásban utolsó akaratát, és vannak kivételes esetek is, amikor diák, 15 éves gyermek, vagy kivégzés e- lőtt álló személy él ezzel az utolsó cselekvési lehetőséggel. A végrendeletek érvényességéhez szükséges feltételeket - mint általában szokás volt - Kecskeméten is a mezőváros statútumai rögzítették. Ezek ismertetésére az idő rövidsége miatt nem térek ki. A végrendeletek szövege tükrözi egy-egy korszak és a végrendeletet lejegyző, hivatalosan kiküldött írástudó személy stílusát, műveltségét is. Főleg 17-18. századi forrásaink között találunk ízes, szép szövegeket. A 19. század közepe táján már a száraz hivatali nyelv használata érződik a testamentumok megfogalmazásában is. Az írástudó végrendelkezők sajátkezűleg papírra vetett gondolatai egyénibb formát öltenek. A végrendeletek nyelve - néhány kivételtől eltekintve - magyar, csak a záradékban találhatók latin nyelvű sorok. A szöveg minden esetben valamilyen bevezető formulával kezdődik, pl. ...En ... a Jó Istenem kegyelmességébül életemnek már hatvanadik esztendejét eltöltöttem, azértis most utolsó órámon lévén keveset szólható nyelvemmel ilyen dispositiot töttem..." (Tót Kovácsné végrendelete, 1772.), vagy: „... életemnek üveghez hasonló romlandóságát meg gondolván, elmaradandó csekély javacskáimbul illyetén rendelést kívántam tenni..." (Varga János, 1763.). 17-18. századi végrendeletek bevezetőiben fordulnak elő az „eszemen s nyelvemen vagyok", „ha nyelvemen halok meg" stb. kifejezések. Gyakran elmondják a végrendelkezők, hogy időben szeretnék rendezni dolgaikat, nehogy haláluk után az örökösök kénytelenek legyenek civakodni. Gassich István özvegye, nemes Kováts Klára Pál apostol szavait idézi: „Hozd rendbe házadat mivel meg fogsz halni" (l8Él.).
