Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)
Sztrinkó István - Életpálya
szőlőbeli tanyát (lakást) kapott állandó alkalmazott, aki csak dolgozik, de nem gazdálkodik önállóan. A jászok által eladott és birtokba nem vett terület tanyásodása akkor indul meg igazán, amikor az egykori jász puszták tulajdonjoga már a múlté. Ez a jászságiak előnyomulását is visszavetette, és elősegítette a Duna mentéről és a Duna-Tisza közötti mezővárosokból a szegénység homokra költözését. ÉLETPÁLYA A népi kultúra variánsokban él. Általános magyar népi kultúra nincs. A magyar népi kultúrának azonban vannak különböző megjelenési formái, változatai: alföldi, dunántúli, erdélyi, felvidéki, palóc, őrségi, ormánysági, mezőföldi, mezőségi, kunsági, jászsági, tiszaháti. Mennél több és mennél sajátosabb változatban él egy kultúra, annál élőbb, elevenebb. Vonatkozik ez a kultúra egyes területeire is, hiszen a fafaragásnak, az építkezésnek, a szövés-fonásnak, a gazdálkodásnak, a népzenének szintén vannak koronként, tájanként, kisebb-nagyobb közösségekként élő, sajátos, jellemző vonásokkal felruházható formái. Sokáig úgy hitték a néprajzi gyűjtők, a népi kultúrával foglalkozó kutatók, hogy a nép kultúrájának bizonyos elemei olyan egyenetlenül oszlanak meg, hogy bizonyos vidékeken jóformán nem is számolhatunk a kultúra egyes területének létével vagy magasabb rendű megjelenésével. A palóc, a matyó, a kalotaszegi, a sárközi, a dél-dunántúli színes, gazdag és látványos népművészet, viselet mellett a kevésbé látványos alföldi népviselettel szinte foglalkozni sem érdemes. A sárból való, kevéssé maradandó építményeket a fa- és kőépítmények mögé sorolták, szegényesebbnek, esztétikai szempontból alacsonyabb rendűnek vélték, és ezért feltáratlan maradt pl. a népművészet egy másik esztétikai, másik szépség ideál szerinti területe. Olykor épp emiatt (minthogy a néprajzi érdeklődés sokáig a szép tárgyak bűvöletében élt) műveltségének más területei is kutatatlanok maradtak. Gondoljunk csak arra, hogy a hegyvidéken hatalmas, építészeti remeknek számító, igen gyakran díszített csűrökben, aborákban tárolták a gabonát, a szálas takarmányt, míg ez hiányzott az Alföldön, hiszen ott szabadban, hatalmas asztagokba, kazlakba és egyéb különböző formájú kisebb átmeneti egységekbe rakták. Jóllehet, ezek önmagukban is hordoznak esztétikai értéket, ám átmenetiségük miatt alig keltettek figyelmet. 174
