Bereznai Zsuzsanna: A népi táplálkozás hagyományai Székelyszentkirályon - Libelli Transsilvanici 11. (Kecskemét, 2015)
Falucsúfolók és népi táplálkozás a Székelyföldön
A bükszádiakat puliszkásoknak említik ingerkedve, mert pásztorkodással foglalkozó románok is voltak közöttük - a románok fő étke pedig a lenézett puliszka volt. Ugyancsak őket csúfolták mézgéseknek vagy viricseseknek, mert tavasszal megcsapolták a nyírfa törzsét, és a sebzett fából kifolyó édeskés nedvet - mézgét vagy viricset - felhasználták. Mikóújfalu szegény sorsú népe volt a verttejesek: vajat köpültek, a vajat és a visszamaradt írót eladták. Málnás népe is nehéz sorsot élt meg: legtöbbjüknek még tehene sem volt, csak kecskéje - ezért őket kecskefejeseknek nevezték. A sepsizaláni- ak voltak a szilvások vagy cibrések, mert igen sok szilvát termeltek. A zalánpatakiak csúfneve békások, mert a békát régóta gyakran elfogyasztották. Az árkosiakat vajasok néven említették a környék lakói, mert naponta árultak tejet és vajat a szentgyörgyi piacon. A sepsidobokiak azért kapták a borvizesek jelzőt, mert kitűnő borvizük volt, amelyet szekérrel szállítottak a környék falvaiba. Gidófalva népét rákászoknak szokták nevezni, mert az Olt partján álló falu népe halászattal foglalkozott. A szotyoriak káposztások voltak, mivel sok káposzta termett a faluban. Az uzoniak pedig hagymatermesztésükről voltak nevezetesek: ők voltak a környéken a hagymások. Az árpapatakiak csúfneve a kotyósok volt: sok kotyószilvát termeltek. A bitaiakat azért csúfolták szomszédai tökmagosoknak, mert állítólag még a templomban is tökmagot ropogtattak, a maghéjjal szemeteltek. Kézdiszéken a kézdiszentkeresztieket (régi nevén Pólyán) azért nevezték borvizeseknek, mert igen kitűnő borvízforrásuk volt. A nyújtódiakat szegénységük miatt gúnyolták: Nagynyújtódi kopók, Békalikban lakók, Kenyeretek sincsen, Azt is tőlünk csalogattok! Az ozsdolaiak voltak a cseresnyések, mert sok cseresznyefajtát ismertek és sokat is termeltek. A hilibiek voltak a csipkebingolyósok, peccsesek vagy csipkebibbósok, mert az erdőn csipkebogyót, azaz hecsedlit gyűjtöttek, abból lekvárt főztek, és eladták a környékbelieknek. A haralyiakat verttejeseknek csúfolták, mert annyira szegények voltak, hogy nemcsak a vajat, hanem a verttejet is áruba bocsátották. (A köpülőbe öntött tejet megaltatták, a tej savóját leeresztették, a köpülés után pedig visszamaradt a verttej.) Kenyérhéjjal élnek vagy Vidd a pacalt Haralyba! - így szóltak róluk lenézően. Futásfalva lakói voltak apityókások, mert sok krumplit termeltek. Az ikefalviak szegénységük miatt voltak rászorulva arra, hogy gombászni járjanak az erdőre, és azt eladják: ők voltak a gombások. Székelypetőfalva borvizéről híres - ők voltak a környéken a borvizesek. A kézdimartonosiakat csomborosoknak is csúfolják, mert kertjeikben igen sok csombort termesztettek, ők látták el a vidéket ezzel a gyakran használatos fűszerrel. Kisborosnyó népét ordásoknak nevezik az általuk előállított juhtúróféleségről, mert sok juhot tartanak, számos pásztorember van közöttük. Az Erdővidék falvainak csúfnevei gyakorta az egykori táji munkamegosztás és a népi táplálkozás példái. Erdőfüle lakói voltak az ordások, mert juhot tartottak jellem14
