Bereznai Zsuzsanna: A népi táplálkozás hagyományai Székelyszentkirályon - Libelli Transsilvanici 11. (Kecskemét, 2015)
Falucsúfolók és népi táplálkozás a Székelyföldön
savanyodott a tej, amit hazavittek - ezért ők voltak a savanyútejesek. A balánbányaiakra azt fogták rá, hogy a rumot söröskorsókból isszák az idegenek megtévesztésére. Gyimesben viszonylag kevés csúfolódó szólás termett, mert a szétszórtan, egymástól távol elhelyezkedő települések nem tartottak szoros kapcsolatot egymással, és nem voltak közöttük érdekellentétek, amelyek egymás elleni ingerkedésre késztették volna a népet. A gyimesi csángókat túrósmálésoknak nevezték, mert fő eledelük a túrós puliszka volt. Kászonban azonban már ismét felélénkül a nép, ha egymás tréfálása került sorra. A kászonjakabfalvaiakat borvizeseknek nevezték híres borvizükről. A csíki székely alakja Székelyföld-szerte közismert, hiszen nemcsak a falvak, hanem a székely székek lakói is szeretik ugratni egymást, és különösképpen a csíkiak rovására történik a csipkelődés. Kendermagosoknak hívták őket, mert számos falujukban termeltek kendert, magját eladták, és olajat is üttettek belőle. A borvizet szállító csíki székely népi anekdotában szerepel. Gyergyó vidékén a csúfoló szólások, rigmusok igen bőven teremtek. A gyergyóújfa- lusiakat írósoknak nevezték, mert a havason szép számmal voltak legelő tejelő állataik, sok vajat köpültek: a vajat eladták, ám maguk csak az írót fogyasztották el. Gyergyócso- mafalva népe volt a zabosok, gyengén termő határuk miatt. Ám jó borvizük volt, amelyet Gyergyószentmiklósra vittek eladni - ezért borvizeseknek nevezték őket. Kotyósoknak azért csúfolták őket, mert gyorsan lágyuló, kotyósodó fehér szilvájuk termett. Ezt a hűvös éghajlaton bőven termő fehér szilvafajtát termesztették az alfalusiak is, ezért őket kotyószilvásoknak hívták. Gyergyóban a leginkább csúfolt település: Gyergyóremete. Ök voltak a zabosok, mert gyengén termő földjeiken többnyire csak tavaszgabonát termeltek. Ök voltak a morzsoltosok is, mert a havasi kaszálóikról hetekig nem tudtak hazamenni, és a könnyen tárolható, helyben kifőtt száraztészta volt a fő eledelük. A ditróiakat borsósoknak csúfolták, mert a falu határában sok borsót termeltek. Gyergyószárhegy népe volt a káposztások, mert sok káposztájuk volt, ám büszkék is voltak arra, hogy ők látták el Gyergyót káposztával. A gyergyószentmiklósiakat aprópityókásoknak nevezték, mert olyan silány földjük volt, hogy még a pityóka is apró maradt benne. Gyergyóvasláb népe is sok káposztát termelt, ezért rájuk ragasztották a káposztások nevet. Háromszék népét is találóan jellemzik a csúfoló szólások. Sepsiszék falvairól soroló szólások is elterjedtek a jellegzetes ételekről és állattartásukról szólva: Bükszád - viricsesek Málnás - kecskefejesek Mikóújfalu - verttejesek Zalán - szilvások Káinok - libások Kósispatak - kecskések Árkos - tyúkosok Gidófalva - gidósok Szentkirály - csürrentősök Kökös - gólyások Szotyor - káposztások 13
