Bereznai Zsuzsanna: A népi táplálkozás hagyományai Székelyszentkirályon - Libelli Transsilvanici 11. (Kecskemét, 2015)
Falucsúfolók és népi táplálkozás a Székelyföldön
nevezték, mert sok hagymát termeltek. A tréfás kedvű szomszédos falvak népe még a hagymáját kínáló máréfalvi hagymaárus asszony beszédét is utánozta: Ki az én hagymámból evett, Tudom, holtig megemleget. Fenyéd népét is hagymásoknak mondták tréfásan, mert ők is szorgalmasan kertészkedtek. Küküllőkeményfalva lakói voltak az almások, mert bejártak az almájukkal Csíkba. A bethlenfalvaiakat paradicsomosoknak csúfolták, mert zöldségtermeléssel foglalkoztak, terményeiket főleg az udvarhelyi piacon árusították. A felsőboldogfal- viakat a retkesek gúnynévvel illették, mert sok retket és egyéb zöldséget termeltek, és szintén Udvarhelyre vitték eladni. Árvádfalva lakóit is pityókásoknak volt szokás csúfolni, mert burgonyatermelők voltak. Ócfalva lakói igen leleményesek voltak: a vadalma levét a közeli városok piacain árulták. Ezért csúfolták őket csügörösöknek. A farcá- diakat zsírosoknak mondták tréfásan, mert a maguk által tartott sertések húsát nyersen vagy feldolgozott, füstölt húsáru formájában kínálták az udvarhelyi piacon. Hodgya lakóit tejeseknek, vajasoknak hívták, mert tejtermékeiket eladták, főleg Udvarhelyen. A bögözieket kávésoknak gúnyolták, mert a múltban kereskedéssel foglalkoztak, adtak- vettek, és jól éltek a szomszédos falvak népéhez viszonyítva. A sükőieket cseresznyéseknek nevezték el a szomszédos községek, mert sok cseresznyét termeltek. Székelykeresztúr környékének falvai is sajátos jellemzéseket fogalmaztak meg egymásról. A csekefalviakat rákászoknak csúfolták, mert a Gagy patakában sok rákot fogtak. A szentábrahámiakat szilvásoknak gúnyolták, mert sok szilvát termeltek. Parajdon és környékén a küsmödiek ugyancsak sok gyümölcsöt termeltek: ők voltak a cseresznyések. Az etédieket tökmagosoknak csúfolták, mert a kukorica közé sok tököt vetettek, amelynek a magját még a templomban sem restelltek pirityelni. A köröndi fazekasok termékei egész Székelyföldön ismertek voltak, ők látták el a paraszti háztartásokat különféle edényekkel: agyagosok, csiprosok, fazekasok névvel illették őket. A parajdiakra azt mondták, hogy sósok, mert híres sóbányájuk van. A Homoród menti Kénos népét diósoknak hívták, mert sok diófájuk volt. A lókodiak pedig a meggyükről voltak nevezetesek: ők voltak a környéken a meggyesek. Székely- muzsnát Szilvásmuzsnának csúfolták, de nem azért, mert sok szilvájuk volt, hanem éppen azért, mert alig termett náluk gyümölcs, még szilváért is más faluba kellett menniük. Míg az udvarhelyszékieket vackorosoknak nevezik Csíkban, addig Udvarhelyszékben a csíki embereket kendermagosoknak csúfolták, mivel sok kendert termeltek, magjából pedig olajat ütöttek. Marosszéken járva, a Kis-Küküllő mentén Makfalva népét hagymásoknak csúfolták, mert sok hagymát termeltek. Csuprosok is voltak, mert agyagedényeket készítettek. A Nyárád mentén a nyárádremeteiek voltak a hagymások, kiterjedt hagymatermesztésük miatt. Azért is csúfolták őket, mert szegénységük miatt gyűjtögetéssel egészítették ki ételeiket. Pisztrigombásoknak nevezték őket, mert különösen a tavaszi laskagombát szedegették az erdőn. A mikházaiakat tojásosoknak nevezik tréfásan, mert a kolduló 16
