Bereznai Zsuzsanna: A népi táplálkozás hagyományai Székelyszentkirályon - Libelli Transsilvanici 11. (Kecskemét, 2015)
Falucsúfolók és népi táplálkozás a Székelyföldön
ző módon. A bardóciak voltak a korpások, mert gabonájuknak nagy a korpatartalma. A székelyszáldobosiakat azért csúfolták rozsdásoknak, mert borvizük vöröses színű, rozsdához hasonló lerakódása van. A bibarcfalviakat ugyanezen okból nevezik rozs- dásbelűeknek. Bereck lakóit viszont kiváló borvizük miatt nevezik borvizeseknek. A kisbaconiakat azért csúfolták reszelteseknek, mert nagyon kedvelték ezt az ételt. (Ha a tésztát kézzel morzsolták, akkor morzsolt volt a neve, újabban azonban reszelték, ezt nevezik reszeltnek.) Bodos lakóit lenézték, szegénységük miatt bélyegezték meg szomszédai a következő csúfoló rigmusban: Bodosiak vagytok, Féreglikban laktok, Pityókával éltek, Méges alig éltek. A Barcaságban Hétfalu - Bácsfalu, Türkös, Csernáfalu, Hosszúfalu, Tatrang, Pür- kerec, Zajzon - csángó népének beszédét utánozva kiék pityókásoknak gúnyolták őket, mert elsősorban nem az étkezésre alkalmas fehér pityókafajtákat, hanem az iparilag jobban értékesíthető, szeszgyártásra, takarmányozásra alkalmas kék színű burgonyát termelték, mivel az nekik jobb jövedelmet biztosított. A tatrangiak voltak a zárzások, mert majdnem minden ház mellett állt néhány apró szemű szilvafa, amelynek termését a csángók zárzának nevezték. A zajzoniakat rozsdásoknak csúfolták, mert borvizük sárgás, rozsdás lerakódású. Borvízfürdőjükről borvizeseknek is nevezték őket. Krizbát almás falunak hívták, mert sok gyümölcsöt termeltek. Az ürmösiekre azt mondták, hogy málésok, mert nagyon szerették a puliszkát. Udvarhelyszék népe között folytatjuk utunkat. A Küküllő mentei Lövéte lakóit sós fejűteknek nevezték, mert a falu határában sósvizű kútjuk volt, ahonnan sószükségletüket pótolták. A Nyikó menti Fitosváralja népe megaszalta a vadkörtét, és télen árulta - ők voltak a vackorosok. Nyikómalomfalva és Szentlélek népét szegénységük miatt így csúfolták: Malomfalva, Szentlélek Bojtos cibrével élnek. Oroszhegy szegény sorsú népe a szilvapálinkájáról volt híres: Se kenyere, se dohánya, Csak jó szilvapálinkája. Székelyszentkirály lakóit pityókásoknak csúfolták, mert sok burgonyát termeltek. Az ülkeieket vackorosoknak nevezték tréfásan, mert gyümölcskereskedéssel foglalkoztak. Felvásárolták a környéken termesztett gyümölcsöt, beszekereztek vele Csíkba, ahol pénzért vagy gabonáért cserébe árusították. Máréfalva népét hagymásoknak 15
