Deme Ágnes: A széna szerepe Csíkszentgyörgy népének gazdálkodásában - Libelli Transsilvanici 10. (Kecskemét, 2013)
A széna szállítása
távoztak. A kalibán belül tűz égett, nem annyira a meleg biztosítása miatt, inkább, hogy távol tartsa a vadállatokat. A kaszások lába és a tűz közé éjszakára odahelyezték a kármentőt, a kb. 30 cm vastag, helyben levágott fát, nehogy az alvók megégjenek, belecsússzanak a tűzbe. A kaliba esetében ideiglenes hajlékról volt szó, a kaszálás befejeződése után mindig elbontották, a következő évben pedig újat építettek. Állandó szálláshelyet a havasokon csak az esztena jelentett, ami a pásztoroknak adott menedéket, akik a sereggel jártak. A XXI. század elején előfordult, hogy egyesek havasi kaszálás idején, utánfutójukon készítettek maguknak szálláshelyet. A széna szállítása A takarmány hazafuvarozásának folyamata tulajdonképpen nem a szekér elindulásával kezdődik. Különösen meredek lejtők esetében ugyanis számolni kell azzal, hogy a buglyákát a szekér nem tudja megközelíteni. Ilyenkor a szállítás előmunkálataként a széna eljuttatása a szekérhez az elsődleges feladat. Hágós, meredek hegyoldalakon a szekér nem képes megtenni az utat a buglyákig, ilyenkor az összerakott szénát faágakon vontatják le a hegyoldal egy lankásabb pontjára. Erre a célra nem felel meg a fenyőfa, hiszen abba könnyen belekaphatna a szél. Jól használhatók viszont a rakottya-, nyír-, vagy mogyoró faágak. Ezeket a helyszínen vágják le, két nagyobb ág tövét keresztezik, ott lánccal körülkerítik, majd átrakják rájuk a buglyát. Nem egyben, hanem kisebb részekre osztva. Az „adagok” száma függ a buglyá méretétől is. A szénát a meredekről lovakkal vontatták le, olyan helyre, ahol már biztonságosan lehetett szekérre rakni. A fuvarozás alatt, ha az utak még mindig meredekek voltak, a kerekeket megkötték. így tulajdonképpen folyamatosan „fékezve”, biztonságosan haladhattak. Erre a célra tökéletesen megfelelt a talabor, egyfajta fa abroncs, amit a kerekek megfelelő rögzítésére használhattak fel. A talabor mellett a farkazó is a szekér fékezésének kiváló eszköze volt. Már az elnevezés is sejteti, hogy a farkazó esetében nem a kereket biztosították, hanem hátúira, a szekér után kötöttek egy fenyőágat, mégpedig fordítva, úgy hogy az ágak ne szálirányba hajoljanak, hanem folyamatosan megakadjanak a talajon. így akadályozták meg, hogy a szekér a meredek lejtőn túlságosan felgyorsuljon. A rakomány stabilizálásának biztosítására általában a szénásszekér tetejére is tettek egy faágat. így a széna rúd alá került. Nem borult le és kevésbé szóródott el. A széna állatokkal való hegyoldali lehúzatása a XXI. század elején a szentgyörgyi havasok kaszálóin ritkán fordul elő. Inkább Menaságra és a csángók földjére jellemző. A különféle területek természetesen ebben az esetben is a szénaszállítás különböző módozatait valósították meg. A széna vontatására Csíkszentgyörgy környékén csak egy-egy alkalmilag levágott ágat használtak. Külön összetett eszközt, a vontatófát alkalmazták viszont erre a célra a kolozsvári hóstátiak. A vontatófa egyébként Kolozsvár környékén nemcsak a szénaszállítás, hanem már a szénagyűjtés esetében23 is szerephez jutott. A szénavontatás gyimesi módszere azonban inkább a 23 SÁNDOR Gábor 1944. 5-6. 16
