Gyöngyössy Orsolya: Ozsdolai népszokások - Libelli Transsilvanici 7. (Kecskemét, 2010)
III. Ünneplő falu. Az esztendő népszokásai
Szent Imre (november 5.) Szent Miklós (december 6.) Gelence Bereck és Pólyán A pünkösdi búcsújárás a 20. század elejéig az egyetlen olyan tömeges megmozdulás volt, melynek során a búcsújárók hosszabb időre (4-7 napra) elszakadtak szülőfalujuktól, és a földi gondokat hátrahagyva, egyedül lelki életükre irányíthatták figyelmüket. A második világháború előtt az ozsdolaiak kizárólag gyalogosan vonultak Csíksomlyóra. Csütörtök reggel a zarándokok végighallgatták a szentmisét, majd a Kápolnamezején (főtér) gyülekeztek az induláshoz. Az ünneplő ruhát és cipőt egyszerű, kendős batyuba kötötték, élelemnek pedig nem vittek egyebet, mint kenyeret és szalonnát. Az útra egyszerű, könnyű viseletét választottak, sokak lába cipőt sem látott Somlyóig. A batyukat szekérre rakták, hogy ne kelljen cipelni. Az idősebbek, a megfáradtak is erre a szekérre kapaszkodtak fel, hogy egy darabon kipihenhessék magukat a kutyatartóban.'20 A szekér hátsó részén többnyire egy félszeg, bangó (testi fogyatékos) ember is utazott. A zarándokok adakoztak neki, Somlyón pedig a hegyre menet ő vitte elől a keresztet. A rokonok elbúcsúzkodtak zarándokútra induló szeretteiktől, majd egészen a falu határáig elkísérték őket. A zarándokok lelkére kötötték, ki milyen szentképet szeretne, milyen szándékért mondjanak imát a Szűzanya lábánál. A búcsúzkodás után a menet felsorakozott: elöl haladt a kereszt, mögötte két lobogó. A férfiak és egy-egy keményebb fehérnép egymást váltva vitték a nehéz lobogókat Somlyóig. Mögöttük haladtak az éneklő, mezítlábas búcsúsok, végül a pap az ekhós szekérrel. Az ozsdolaiak toronyiránt indultak el a Kászonokon át, Kézdiszentkeresz- ten, Kézdiszentléleken és Csíkkozmáson át, hegyes-völgyes utakon. Ha a zarándokok útja településen vitt keresztül, szüntelenül zengett ajkukról a gyönyörű Máriás ének. Az éjszakákat csűrökben, szalmaágyon töltötték. Bár a búcsúsok törekedtek arra, hogy a fiatal legények és leányok külön térjenek nyugovóra, az éj leple alatt olykor mégis megesett a baj. Ha a becstelenkedésből gyermek született, míg élt, megemlegették az esetet: ez is a Somlyói úton lett. A zarándokok úgy vélték, hogy teljes búcsút csak fizikai áldozatok árán, gyalogosan, mezítláb vagy kavicsokkal teli cipőben megtett úttal, testükre csavart batyuval lehet elérni. Sokan arra törekedtek, hogy tudatosan megnehezítsék a dolgukat: kellett szenvedni, ahogy mentek. Elsősorban ezt a célt szolgálta a palága is. A palága egy fából készült, lapát alakú, nyeles kézi alkalmatosság, melyet egy idősebb előénekes vitt magával az úton, és tetszés szerint megítélte vele a zarándokokat. Ha valaki út közben hangosan beszélt, káromkodott vagy egyéb bűnt követett el, az idős ember hozzá lépett és felszólította: add a tenyered!, majd a palágával szaporán leverte rajta a kigondolt penitenciát. A megbüntetett zarándoknak a palágát meg kellett köszönnie. Akadt olyan is, aki önként kérte a palágát, hogy az út céljához hűen minél jobban átélje Krisztus szenvedéseit. A Csíksomlyó felé vezető hosszú úton olykor előfordult, hogy búcsúra igyekvő zarándokcsoportok találkoztak egymással. A távolban felsejlő körmeneti lobogó lengése harci jelként szította fel a búcsúsok önérzetét, akik lépteiket meg- 120 120 Kutyatartó: a szekér hátsó része. 47
