Kerekes Ibolya: A csíki cserge - Libelli Transsilvanici 5. (Kecskemét, 2008)
A kutatás előzményei, körülményei
A kutatás előzményei, körülményei Bárth János segítőjeként 2006 tavaszán jutottam el először a Csíkszereda közelében fekvő, nagy múltú alcsíki településre, Csíkszentgyörgyre. Elsődleges feladatom akkor a falubeliek által „a tanár úr ” számára átadott családi irattárak, közbirto- kossági jegyzőkönyvek, különféle magánjogi szerződések fénymásolása volt — a későbbi, mélyebb tanulmányozás érdekében. A dokumentumok között nemegyszer perefernum levelek (hozománylevelek) is kezembe kerültek. Munka közben időnként megpihenve ezekbe is beleolvasgattam. Kivétel nélkül mindegyikben előkelő helyen szerepelt egy vagy két cserge, néhol megtoldva a maga szőtte jelzővel. Az egyik, erősen hűvösödő estén szállásom felé ballagva — elmerülve a csíki táj szépségének szemlélésében - a cserge kezdett foglalkoztatni. Pálfi János, csíkszentgyörgyi plébános és Bárth János közvetítésének köszönhetően Csedő Vilmos vendégszerető háza volt akkor a „haza”, ahová ballagtam. Esti beszélgetésünk során rá is kérdeztem, hogy nekik mit jelent a csergel Szerintük puha, meleg, és majd’ egy életen át kiszolgálta használóját. Ma azonban már nem készítik azokat a takarónak való csergéket, amilyenekről én olvastam a perefernumokbm. Szerepét mindenütt a paplan vette át. A régi csergéket és az újonnan készülőket napjainkban leginkább ágy- vagy foteltakaróként, falvédőként használják. Ez elgondolkodtatott, s méginkább felkeltette érdeklődésemet a cserge készítése és használatának változása iránt. Második alkalommal 2007 virágvasárnapja előtt láthattam meg újra a Csíkihavasokat. Az út fő célja most is adatok gyűjtése volt Bárth János készülő, Az eleven székely tízes című monográfiája számára. Addigra azonban már elolvastam azoknak a néprajzi tanulmányoknak a nagy részét, amelyek az elmúlt évtizedekben a csergé- vel és a gyapjú feldolgozásával kapcsolatban magyar nyelven megjelentek. Ezek alapján egy kérdőívet állítottam össze. Otttartózkodásunk alatt olyan asszonyokkal is szerettem volna találkozni, akiknek kezében és emlékeiben még ott van a cserge készítésének tudománya, akik még maga szőtte csergéve 1 gazdagították saját hozományukat. Adatgyűjtésem során nagy segítségemre volt Csedő Vilmos családja, akiknél újra megszállhattam, élvezhettem vendégszeretetüket. Vilmos felesége, Irénke nemcsak saját emlékeit osztotta meg velem, hanem más adatközlők felkutatásában is segített. Bármilyen kérdés merült föl bennem, neki vagy azonnal, vagy másnap reggelre eszébe jutott, hogy a faluban ki tudna válaszolni. Már vette is a telefont, megcsengette azt az asszonyt, akire gondolt, s megbeszélte vele, hogy mikor tudna fogadni. Akinek pedig nem volt telefonja, annak üzent vagy személyesen tájékozódott nála. Irénkének köszönhetem azt is, hogy a faluban mindenhol nyitott ajtók és nyitott szívek fogadtak, mindenütt nagy szeretettel mondták el emlékeiket, osztották meg tudásukat velem. Az ezt követő négy gyűjtőút (2007. július 6-16., október 26-31., 2008. április 23-május 1„ június 27-július 6.) során más falvakban is gyüjthettem emlékeket. Elsősorban helybéli asszonyok és néhány idősebb férfi szóbeli közlése, visszaemlékezése alapján állítottam össze tanulmányomat. A gyergyószentmiklósi Laczkó József gyapjúkártoló műhelyében és a karcfalvi Mózes Gyapjúfeldolgozó Manufaktúrában tett látogatásom során az emlékeket, a múlt hagyományait összevethettem a 5
