Bárth János: A köröndi közbirtokosság három évtizede 1904-1933 - Libelli Transsilvanici 1. (Kecskemét, 2006)
A határ rendje
vember 30., 1930. december 7.) jegyzőkönyveinek tanúsága szerint a „határőrzők” feladatai a következőképpen foglalhatók össze: 1. Rendszeresen járják a határt, és őrzik a gazdák termesztett növényeit, szénáit, mindenféle terményeit a tolvajoktól, kártevő állatoktól. Az esetleges felderítetlen károkért vagyonilag felelősek, kártérítéssel tartoznak. 2. A birtokosok tulajdonában lévő bükk és éger cihereket, vagyis kisebb bokros erdőket felügyelik. Vigyáznak, hogy senki a más birtokáról fát, ágat ne vágjon és ne hordjon el. 3. Tavasszal és nyáron rendszeresen ellenőrzik a határbeli szekerezést. Megakadályozzák a földeken való utalást, vagyis mindent elkövetnek, hogy a szekerezők a kijelölt szekérutakon járjanak, ne pedig tetszésük szerint a szántóföldeken és a kaszálókon, ahol nagy kárt okozhatnak. Ha idegeneket kapnak rajta, hogy az utakat elhagyva a határban szekereznek, zálogolják meg őket. 4. Fazekas faluról lévén szó, a magánbirtokokról és a közbirtokossági földekről nem engedik meg az agyagnak való fold és a fazékpala hordását. Az igazolvány nélkül, vagyis meg nem engedett területről agyagot vagy palát szállító személyeket jelentik a közbirtokossági elnöknek. 5. A kárban talált állatokat behajtják a határfelügyelő házához. A behajtott állatokról jegyzéket készítenek. A kártevő állat gazdájával, illetve pásztorával a behajtott állatok visszaadása előtt büntetést fizettetnek. 1923-ban „minden nagy marha után, amely eltévedés folytán” okozott kárt 50 báni büntetés, a behajtónak pedig 50 báni hajtópénz járt. Juh, kecske, sertés után a fenti összeg felét kellett fizetni. Ha a kártétel rosszakaratból szántszándékkal történt, nagy marha után 1 lej büntetést, a behajtó számára pedig 1 lej hajtópénzt szedtek a határpásztorok. Juh, kecske, sertés után 50-50 báni járt. Ismétlődés esetén a büntetés fokozódott. A büntetés és a hajtópénz fizetésén kívül a kártevő állat gazdája, illetve pásztora köteles volt megtéríteni a kárt szenvedett gazda kárát.10 * A hajtópénzből a határpásztorok némi bevételhez jutottak. Ezzel lehetett elérni, hogy az állatokkal okozott kártételekre árgus szemekkel figyeljenek. A közbirtokossági határpásztorok fizetésének rendje valószínűleg régi faluközösségi hagyományt követett. A XX. század első harmadában a következőképpen határozták meg, hogy a köröndi gazdák miképpen járuljanak hozzá a határfelügyelő és a mezőőrök járandóságának előteremtéséhez: 1. Minden négy kalangya őszi vagy tavaszi gabonából egy kéve gabona. 2. Minden törvényes szekér szénából vagy sarjából egy porció11 széna vagy sarjú. 3. Minden rendes szekér törökbúzából, vagyis kukoricából egy véka törökbúza. 10 Az eltévedt állat kártétele és a rosszakaratból elkövetett szándékos állatkártétel különbségtételének nagy múltjára: IMREH István 1983. 236-237. 1! 1997. évi köröndi néprajzi adatközlés szerint a porció annyi szénát jelent, amennyi két ló egyszeri meg- etetésére elegendő. (István Lajos szíves közlése). 18
