Bárth János: A köröndi közbirtokosság három évtizede 1904-1933 - Libelli Transsilvanici 1. (Kecskemét, 2006)
A legeltetés rendje
azonos a pásztorbérrel, a pásztoriás díjával. A másutt leginkább fűbér néven emlegetett legelődíj a közbirtokosság kiadásainak fedezésére használt fontos közbirtokos- sági bevételnek számított. A XX. század első évtizedének második felében, például 1907-ben és 1910- ben, a közbirtokosság a legelők és a legeltetés ügyeinek intézésére 12 kezelőt választott. A jellegtelen kezelő megnevezés a kor hivataloskodó közbirtokossági szóhasználati divatját tükrözi. A kezelő beszedte a legelési díjakat, számon tartotta a jogokat, ellenőrizte a legelőre hajtott állatok számát, felügyelt a legelő rendjére. A lakosok tavasszal nála íratták föl állataikat. A közbirtokosságtól fizetést kapott, amelynek összegét 1910-ben levonhatta a beszedett legelési díjakból. 1905. március 25-én a birtokossági tanács ülésén a következő fontos döntések születtek a legeltetés rendjével, módjával, feltételeivel kapcsolatban: „A beldüllőkben csakis fejős tehén marhák és igások járhatnak, a tinó marháknak beldüllőkön járni nem szabad". „A jogtalan egyének, kiknek tehenük és igásmarhájuk van, a jogos emberektől marháikra jogot fogadhatnak, még pedig a beldüllőkbe a fejőstehén és igás marhákra, a hegyi legelőkön a tinó marhákra „Meghatároztatik az is, hogy senki jogos ember a jogára idegen községbeli marhát nem hajthat. Aki idegen marhát hajt a jogára ...20 koronáig büntetődik”. „Minden birtokos ember, mielőtt marháját a legelőre kibocsátaná, köteles azt lebélyegeztetni. Aki bélyegezetlen marháját legelőre bocsátja, 30 koronáig büntetőik". „Az is meghatároztatik, hogy egy éves és egy éven aluli bomyúk(ból) és esetleg csikók(ból) kettő számít egy nagymarhába”. Felmerült még a gyűlésen a hegyi lakosok, vagyis a pálpatakai és a fenyőkúti tanyai gazdák sertéseinek ügye. A birtokossági tanács úgy döntött, hogy a hosszúközti és a két datkai legelőn a hegyi lakosok rendes díjért jártathatják sertéseiket, de a legelőre engedett sertéseket meg kell karikázniok. 1905 elején valószínűleg viták zajlottak Korondon arról, hogy hol, a határ melyik részén járjanak a juhok. 1905. február 25-én a birtokossági tanács ülésén úgy vetődött föl a kérdés, hogy „a juhok együtt legeljenek-e a többi marhával az eddigi mód szerint", vagy válasszák külön őket a többi állattól. A birtokossági tanács úgy döntött, hogy a juhok legeltetését a „hegyalji legelőkön nem engedi meg". A juhok ezentúl a „hegyben ” legeljenek. Aki juhait a hegyalji legelőkre engedi, azt a birtokossági elnök feljelentheti „mezőrendőri kihágás” miatt. A juhok legeltetése a hegyalji legelőkön csak a majorok kiszállásáig lehetséges. A döntéssel bizonyára nem mindenki értett egyet. Ezért 1905. március 18-ra rendkívüli közgyűlést hívtak össze, amelyen 106 gazda jelent meg, és amelyen a juhok legeltetésének helye volt az egyetlen napirendi pont. A közgyűlés elfogadta és megerősítette a birtokossági tanács február 25-i határozatát, azzal a szigorítással, hogy nemcsak a gazdák juhai nem legelhetnek a beldüllőkön, hanem a mészárosok vágásra, nyúzásra szánt juhai sem. 1910. november 18-án a birtokossági tanács fontos határozatokat hozott az állattartás, illetve a legeltetés rendjéről: 13
