Bárth János: A köröndi közbirtokosság három évtizede 1904-1933 - Libelli Transsilvanici 1. (Kecskemét, 2006)
Állatpásztorlás, nyájak és pásztorok
kijelentette, hogy nem mond le foglalásáról: „Fábián Zsigmond a birtokossági tanács előtt kinyilatkoztatta, hogy ő nem hajlandó a foglalástól elállni mindaddig, valameddig a régebbi foglalások az illető foglalóktól el nem vétetnek”. A kijelentést követő megnyilatkozásokból látható, hogy 1898-ban egy mérnök tevékenysége eredményeként a régi foglalások szentesítődtek, elismertettek. Fábián Zsigmond, úgy látszik, nem akarta felfogni az új idők szavát, mondván: ha a régieknek lehetett foglalni, nagyobb baj nélkül, neki mért nem lehet? Ha a régebbi foglalók nem adják vissza foglalásukat, neki miért kell visszaadni? Inkább vállalta a pereskedés keserveit, de nem tért le, az új idők szorítása ellenére sem, az őseitől megismert útról. A közbirtokossági erdők őrzésére a köröndi közbirtokosság rendszerint erdőpásztorokat fogadott. Az erdőpásztorok a közbirtokosság alkalmazottjai voltak. Munkájukért negyedévenként vagy havonta pénzbeli fizetést kaptak. Megbízatásuk egy évre szólt. Legtöbbször júniustól júniusig, tehát nyártól nyárig teijedt. 1919-ben előfordult, hogy februárban kezdték tevékenységüket. Az erdőpásztor felelt a rábízott erdő fáiért. Az „igazolatlan kárt” a fizetéséből vagy saját vagyonából köteles volt a közbirtokosságnak megtéríteni. Ha vágteret jelöltek ki a rábízott erdőben, a közbirtokossági tagok jutalékfáját fennálló, vagy kivágott, összerakott állapotban is köteles volt őrizni a hazaszállításig. Ha a közbirtokossági tag számba adta neki az összerakott, kivágott fát, és az valami úton-módon eltűnt, az erdőpásztor a károsult birtokossági tagnak kártérítést fizetett. 1925-ben az erdőpásztorok a pénzbeli járandóságuk mellett jogot kaptak arra is, hogy négy nagy marhájukat legeltethessék a közbirtokossági legelőn. Allatpásztorlás, nyájak, pásztorok A XX. század első harmadában Korond területén a közbirtokosság által fogadott pásztorok őrizték a köröndi lakosság marháinak és sertéseinek nagy többségét. A juhok pásztorait ugyan nem a közbirtokosság vezetői, hanem a cimboraságok tagjai fogadták, de az esztenák elhelyezése, a juhok legelőjének biztosítása a közbirtokosságra várt. A közbirtokosság állattartásbeli szerepvállalása, különösen a pásztorfogadás terén kifejtett aktivitása, valószínűleg a kommunitás, a faluközösség korábbi szerep- vállalását váltotta föl.18 A közbirtokosság a XX. század első két évtizedében legtöbbször nem kötött formális szerződést a pásztoraival. A birtokossági tanács ülésén megtárgyalták és jegyzőkönyvben rögzítették a pásztorlási feltételeket, a pásztor kötelességeit és járandóságait. A jelentkezők közül megválasztott, jelen lévő pásztor megköszönte a bizalmat és aláírta, vagy keresztvonással hitelesítette a határozatot. Az 1920-as évektől váltak jellemzővé a pásztorfogadási szerződések, amelyeket belemásoltak a közbirtokosság jegyzőkönyveket tartalmazó köteteibe. A pásztorfogadási szerződést legtöbbször a birtokossági tanács megbízásából a közbirtokossági elnök kötötte a pásztorral. 21
