Szabó Pál: Életutam - A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei. Új sorozat 1. (Kecskemét, 2009)

Szabó Pál: Életutam. Első rész

beszerzése. Ezekben már nagy gyakorlatom volt, hiszen negyedik alkalommal csináltam. Tehát rendbe tettem az ezredvonatot. 1943. október 4-én megszületett kis Palika fiam. Úgyhogy most szaporodott azok száma, akik izgultak értem, és akikért én izgultam elvonulásunk után. Csatolok két kis fényképet. Egyiken az Ezredtörzs tisztjei, gh. főnök, ezred- orvos, Pista öcsém, mint ezred segédtiszt, dr. Vetéssy Géza másodsegédtiszt, én, mint vonatparancsnok és a két lelkész. A kis családi képen Babcikám ölében kis Palika, az én karomon kis Marikám, Babcika mögött Pista öcsém.28 1944. augusztus elejéig Munkács körzetében táborozott az ezred, majd fel­sőbb parancsra az Uzsoki hágón keresztül vonultunk a Lengyel Kárpátok északi lejtőjén egész Skole város határáig. Itt a németeket kellett leváltani és védőállást kellett kiépíteni. Szeptember végén az éj leple alatt az ezred kivonta csapatait a védőállás­ból és megkezdte a tervszerű visszavonulást, mely alatt állandóan harcban állt a szovjet csapatokkal. Pista öcsém, mint a géppuskás század parancsnoka fedezte a visszavonulást, harcban az oroszokkal. 1944. október 15-én a kormányzó úr parancsa szerint kiléptünk a háborúból. Ugyanaznap Szálasi átvette a hatalmat és további harcot parancsolt. Október 17-én vitéz Dálnoki Miklós vezérezredes hadseregparancsnok tör­zsével együtt átment az oroszokhoz és béketárgyalásba fogott. Október 20-ig Szolyva vonaláig vonultunk vissza. Október 25-én Munkács - Ungvár vonalán foglaltunk védőállást. Október 26-án az ezred orosz hadifogságba esett. 1944. október 26-a utáni napokban Pista öcsémtől hadifogságban egy részeg orosz őrnagy kérte a birgeri29 csizmáját. Pista öcsém nem akarta odaadni csiz­máját, inkább elfutott. Az őrnagy parancsára orosz katonák utána szaladtak és agyonlőtték drága Pista öcsémet, aki a Don menti harcokat, Osztrogozsszk kör­védelmét és a kárpátoki harcokat első vonalban harcolta végig. Az osztrogozsszki harcok vezényletéért, hősies magatartásáért kormányzói dicséretet kapott s visel­hette a II. osztályú vitézségi érmet a kardokkal. Pista öcsém halálát Lakó József volt osztálytársam mesélte el, aki Öcsém századában volt szakaszparancsnok. Az ezredvonat a Munkács - Ungvár közötti országúitól délre pár száz mé­terre egy kis községben állomásozott. Október 27-én itt észleltük, hogy az or­szágúton orosz harckocsik haladnak Ungvár felé. Erre mi is tovább folytattuk a visszavonulást. Nagykaposon a hadsereg maradvány parancsnokaitól azt a pa­rancsot kaptam, hogy meneteljek tovább egész Balassagyarmatig. A kocsikat a raktáraknál rakjam meg szalonnával, élelmiszerekkel, bőrökkel és szállítsam hátra. Balassagyarmaton a 7. és a 20. gyalogezred vonatainak állományából ko­28 Szabó István 1944 október végén Munkács közelében vesztette életét, Vetéssy Géza hadifogságban, 1945 februárjában halt meg. 29 Bilgeri csizma, hajlékony szárú, alul fűzős bőrcsizma, elnevezését G. Bilgeri osztrák síoktató nevéről kapta. 53

Next

/
Oldalképek
Tartalom