Bárth János (szerk.): Ezer év a Duna-Tisza közén - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 10. (Kecskemét, 2001)
Előadások–Tanulmányok - Kocsis Gyula: Településpusztulás és népességfogyás a Duna-Tisza közén a török korban
desertum, csak három (Ócsa, Peszér és Hernád) lakott. Ugyanezen összeírás ceglédi járásában (a Gödöllőtől délre eső területen) csak 29 települést említenek, 17 ebből is puszta. A tizenöt éves háborúban elpusztult falvak határát, összesen több, mint harmincat a XVII. század folyamán Kecskemét és Nagykőrös bérelte. A táj lassan regenerálódó falvai a török alóli felszabadító harcokban ismét elpusztultak. Pest megye 1686. évi portaösszeírásában a kecskeméti járás 20 települése - köztük a harmadik legnagyobb mezőváros, Cegléd is - deserta, néhány falu: Szentkirály, Szecső, Izsák, Szentlőrinc korábbi lakosai Kecskeméten húzták meg magukat.41 Összefoglalásként azt kell elmondanunk, hogy a Duna-Tisza köze déli része már a XVI. század elején elveszett a magyar településtörténet szempontjából. Bács és Bodrog megye népességének sorsát nem ismerjük. Nem tudjuk, hogy sikerült-e legalább a népesség egy részének az ország belseje felé menekülni, ilyen északi irányú mozgással azonban számolnunk kell. A földrajzi táj Kalocsa, Jánoshalma, Szeged vonaltól északra eső része a török uralom időszaka alatt több alkalommal kényszerült elszenvedni a hadjáratok következményeit. A rendelkezésünkre álló adatokból az látszik, hogy a XVI. század végéig az elfutások, átmeneti pusztulások után nagyobb, tartós hatású pusztulás nem érte a településállományt és a népességet, a falvak többsége, bár nem mindegyike regenerálódott. Az 1593-ban kezdődött tizenöt éves háború, pontosabban ennek az a sajátossága, hogy az oszmán birodalom a vazallus krími tatár kánság csapatait felhasználta, sőt esztendőkön át itt teleltette, megpecsételte a fentebb említett terület sorsát. Nagy valószínűséggel csak Szeged, Kecskemét, Nagykőrös, valamint Pataj vészelte át jelentős veszteségeket szenvedve, de lakottan ezeket az esztendőket a Duna-Tisza közén. A táj népessége északra, a Királyi Magyarország területére, illetve a megmaradt mezővárosokba futott. A településhálózat csak az 1620-as évektől kezdett regenerálódni, ez a folyamat azonban sokkal kevésbé volt eredményes, mint a XVI. században, számos település végleg elpusztult. A település- és népességpusztulás újabb hulláma az 1680-as évek elején, a törökök Bécs elleni támadásával, majd Buda keresztények általi ostromával kezdődött. A török hódoltság utolsó esztendeinek ezen következményeit csak a XVIII. században sikerült felszámolni. 41 SZAKÁLY Ferenc 1995/b 107-110. 48
