Bárth János (szerk.): Ezer év a Duna-Tisza közén - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 10. (Kecskemét, 2001)
Előadások–Tanulmányok - Kocsis Gyula: Településpusztulás és népességfogyás a Duna-Tisza közén a török korban
menti falvain kívül (Kécske, Vezseny, stb.) csak Csongrád, Farka, Serked, (Al)Győ, Ányás és Bőid volt lakott.19 DUNA-TISZA KÖZI KUNSÁG A Csepel sziget közepétől egészen Bács megyéig hosszan elnyúló Kunság falvainak a pusztulása nem a török hódoltsággal kezdődött. Az 1546-57. évi pestis, amelyet éhínség követett jelentős kivándorlást okozott, így a Duna-Tisza közi Kunság már a XV. század utolsó harmadában megfogyatkozott.20 A kivándorlás következményének is tulajdoníthatjuk, hogy a Kunsággal szomszédos nagyobb városokban - Szegeden és Kecskeméten - külön kun utca volt a XVI. században. Ennek a kivándorlásnak a következménye lehet, hogy Szeged számos kun pusztának a használatára nyert engedélyt Mátyás királytól (1462-ben Asszonyszállása, 1473-ban pedig Csólyosszállás, Majosszállás, Kömpöcszállás és Fehértó). A XVI. század folyamán a pusztásodás előrehaladt. Pálóczi Horváth András szerint a XIV-XV. századi kun szállások közül csak 55-60 % érte meg a XVI. század közepét.21 Amikor 1642-ben Eszterházi Miklós nádor árendafizetésre akarja szorítani Szegedet, akkor a város a fentieken kívül még Üllés, Csengele, Átokháza, Móricgáttya, Bodoglár, Mérges, Bugac, Tájó, Dorozsma, Szentmihálytelek és Monostor pusztákat használta.22 A Duna-Tisza közi Kunság déli részén elhelyezkedő települések sorsát jól érzékelteti a székközpont Halas mezőváros története. Mohács után Halas is áldozatul esett a rác martalócok pusztításának, környékén hatalmas sivatagot említenek a korabeli források, maga a székközpont is hiányzik a század közepének török forrásaiból.23 A mezőváros 1566-ban újból elpusztult és csak 1569-ben népesedett újra a környékbeli településekről, valószínűleg a Csertőháza, Foktő, Hantoka, Homokmégy, Kecskemégy, Sármégy, Kál, Kozmó falvakból beköltöző színmagyar népesség telepíti újjá.24 A XVI. század utolsó negyedének viszonylagos békéje után a tizenöt éves háború tatár megszállása egész Solt megyét, valamint Pest megye java részét ismét romlásba döntötte. A halasi helyi hagyomány és ennek nyomán a történeti szakirodalom a város újranépesítését az 1620- as években ideköltözött, Baranya megyéből elszármazott lakosságnak tulajdonítja. A helyi hagyományt igazolja a XVII. század utolsó esztendejében, 1699-ben készült összeírás is, amelyben a kamarai tisztviselő az általa név szerint összeírt 106 gazda közül 72-ről jegyezte fel baranyai származását.25 Ezt megelőzően azonban újabb pusztulást ért meg a mezőváros: a Buda visszafoglalása körüli időkben „kényszeríttettünk mennünk Kecskeméth városába, megmaradásunkat reménylettük ott jobban”.26 Hasonlóképpen alakult a térség északabbi részén elhelyezkedő kun települések sorsa is. Az 1559-es török adóösszeírásban pusztaként írták össze Borbásszállást, Ágasegyházát, Matkót, Monostort, Köncsögöt, Páhit, Jakabszállást, Félegyházát, Fülöp- szállást. Szabadszállásról azt jegyezték fel, hogy korábban puszta volt, de az összeírás 19 BLAZOVICH László 1985. 164. 20 HATHÁZI Gábor 2000. 252. 21 PÁLÓCZI HORVÁTH András 1974. 250. 22 SZAKÁLY Ferenc 1985. 422. 23 SZAKÁLY Ferenc 2000. 306. 24 SZAKÁLY Ferenc 2000. 322. 25 SZAKÁLY Ferenc 2000. 328. 26 FENYVESI László 1987. 106. 45
