Bárth János (szerk.): Ezer év a Duna-Tisza közén - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 10. (Kecskemét, 2001)
Előadások–Tanulmányok - Pálóczi Horváth András: A településhálózat kiteljesedése, a népesség összetétel a kései középkorban (XIV–XV. század)
valóban kunnak ez a településtípus? Erre a kérdésre ma is nehéz válaszolnunk, mivel a kutatások véletlenszerű aránytalansága miatt jobban ismerjük az Alföld késő középkori kun falvait, mint a nem kun lakosságú településeket. Szentkirályon teljes gazdasági udvarok feltárásával alkalmunk nyílt arra, hogy részletesebben megismerjük a falu belső életét. Valószínűnek tartjuk, hogy a beltelkek szerkezete, állattartó építményei, különösen a lakóházak mögötti karámok valóban a kun népesség gazdálkodásával és hagyományaival függenek össze. A feltárt települések elemzése azonban mást is eláml. A XV. században az egész Alföldön és peremvidékén elterjedt a két vagy három helyiséges, osztott tüzelőberende- zéses, felszíni lakóház, a kor fejlett paraszti lakáskultúrájának emléke. Ez az épülettípus tükrözi azt a dinamikus gazdasági fejlődést, amely a XIV-XV. században az ország középső és déli részére jellemző volt. A XV-XVI. századi alföldi falvak csaknem kivétel nélkül szabályos alaprajzú utcás-soros települések, vagyis az országban általános középkori településformát követik, melynek előzményei a kora Árpád-kortól kezdve kimutathatók. A bemutatott alaprajzi típuson kívül más, zártabb szerkezetű falvak is előfordulnak ugyanebben a földrajzi környezetben. A Papp László által feltárt Baracs mindössze 300 m hosszú, házai egymáshoz közel, 10-20-50 méterre helyezkednek el. A XV. századi falu nemesi birtok volt, a Barocz család lakhelye. A Nagykőrös közelében Bálint Alajos által feltárt Nyársapát a XV-XVI. században szintén nemesi birtok volt, ahol nagyrészt jobbágy lakosság élt. A társadalmi szerkezetet a település képe is tükrözi: egy ér két partján húzódó, soros rendszerű településről van szó, az udvarház és vele szemben a templom központi elhelyezkedésű, a feltárt lakóházak mindössze 15-20 méterre vannak egymástól, ami egészen keskeny telkekre enged következtetni. Milyen következtetés vonható le a beltelkek különféle szélességéből? A régészek értelmezése szerint a házak egymástól való távolsága egyezik a beltelkek szélességével. Szentkirályon lehetőség nyílt a telekhatárok régészeti azonosítására is. A település alaprajzi elemzése azt mutatja, hogy a falu beltelkeinek kimérésénél általában az 1 királyi hold méretet követték (szélesség 70-75 m), ezek lehettek az egész telkek. A néhány esetben megfigyelhető keskenyebb (kb. 35 m) és szélesebb (kb. 100-105 m) telkek is ezt az arányrendszert követik. A telkek változó szélessége területi méretbeli különbséget is jelent, ez pedig társadalmi és vagyoni különbséget tükrözhet. Nem véletlen, hogy a feltárt jobbágy településeken a fél vagy negyed telkek általánosak, míg a kiváltságos kun településeken gyakori az egész telek méret. Véleményünk szerint tehát a késő középkori alföldi falvak laza településszerkezete elsősorban ezekre a társadalmi különbségekre utal. A kunok a jobbágy telek-rendszer teljes kifejlődése után telepedtek meg. A jobbágytelek viszonylagos állandósága miatt az egyes települések alaprajzának őriznie kell a telekkiosztás korának viszonyait: a kun településeken a megtelepedés idején a tehetős szabad paraszti és az ún. kapitányi réteg még jelentős lehetett. Az itt bemutatott településtörténeti probléma természetesen csak egy a késő középkori településrendszer számos, megvilágításra váró és még hosszadalmas kutatást igénylő kérdése közül. A Duna-Tisza köze településviszonyait korszakunk elején alapvetően meghatározta a tatárjárás és a kun betelepedés. Hagyományos vélemény szerint az Alföldön az Árpád-kori falvak nagy tömegének pusztulását a tatárjárás okozta, és ezeken az így kiürült területeken telepedtek le a kunok. (Korábbi elképzelés szerint ezek a vidékek eleve ritkán lakottak voltak. A régészeti topográfiai adatok fényében azonban ez a vélemény ma már tarthatatlan.) A kun szállásterület a XIII-XIV. században a Duna- Tisza köze tekintélyes részét elfoglalta: a két folyó közötti lösz- és homokhátságot Bodrog, Csongrád, Fejér vármegyében és Pest megyében a Duna bal parti déli részét. A 36
