Bárth János (szerk.): Tükörképek a Sugovicán - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 8. (Kecskemét, 1997)
Beszédes Valéria: A szabadkai Szentkút – Bunarić – interetnikus vonatkozásai
bennmaradt. A helybeliek szerint különösen a kisgyerekre van jótékony hatása. Ezért évközben korábban Szent Györgytől Szent Mihályig, napjainkban május elsejétől október végéig megfordulnak a szentkútnál. Aki betegségére keres gyógyulást, annak ajánlatos kilenszer új hold szombatján kora reggel a kegyhelyhez járulnia. Amióta az egyház is megszentelte, havonta egy alkalommal, az 1970-es vatikáni zsinatig új hold vasárnapján tartottak itt szentmisét. Újabban ez a szertartás a hónap első vasárnapján van, május elsejétől Szent Mihály napjáig. ÖSZEFOGLALÓ A sándori kegyhely kultusza a regionális kegyhelyek utolsó szakaszában alakult ki. A múlt század nyolcvanas éveitő a húszas évekig gomba módra elszaporodtak a pravoszláv vodicák Bácska és Bánát egy-egy körzetében. Feltűnően sok a szentkút a Mosztonga mentén, a Sajkás-kerületben, Dél-Bánátban Pancsova környékén, de a szerémségi szerb falvak határában is igen gyakoriak az apró kápolnák a szentkúttal. A Temesköz északi területén, a Tiszavidéken pedig mindössze egy-egy kegyhelyet találtunk. Flogy bizonyos területeken miért ilyen gyakoriak a görögkeleti szentkutak, máshol pedig miért nincsenek, arra mai ismeretünk alapján még nem tudunk válaszolni. Máris kitűnik, hogy valamennyi szerb közösségnek volt egy kegyhelye, ahova évente legalább egyszer a slavára eljártak. Temesköz északi részén törökkanizsai, gyálai, keresztúri szerbek a hármas határon álló szentkúthoz jártak, a közép-bánátiak pedig a Kikinda melletti Tekiára. A Tisza bácskai oldalán Pecellón van a pravoszlávok Mária-kegyhelye. A pravoszláv vodicákat nem feltétlenül szentelték fel a Szűzanya tiszteletére. Egy kápolnában sem őriznek csodatevő kegyképeket. Az viszont kiindulópontja lehet a további gondolkodásunknak, hogy valamennyi szentkút védszetünnepe a nyári hónapokban, az aratás és a cséplés időszakában van. A védszentek megválasztásában az is szerepet kapott, hogy a vodica gondnokainak-tutorainak harangozniuk kellett a jégeső ellen, ezért a tevékenységükért még jutalékot is kaptak, melyet a hívők természetben fizettek meg. A sándori vodicánál korábban nem volt harang, az új kápolnában ugyan van, de nem védekeztek vele a rossz idő ellen. A pravoszláv kegyhelyek keletkezését ritkán kapcsolják össze a Szüzanya megjelenésével, a templom portáján található víznek viszont minden esetben gyógyító erőt tulajdonítanak. A kápolnák leginkább fogadalmiak, melyeket vagy egyén, vagy az egész közösség építtetett. A fentiek ismeretében tehát nem véletlen, hogy a múlt század hatvanas éveiben a sándori szerb gazdák építették fel a keresztet és a képfülkét a Palicsi-tó partján föltörő csodatevő forrásnál, melyet a helyi pravoszláv egyház hamarosan megáldott. Ebben az időben Sándor még önálló község volt, lakóinak többsége pedig pravoszláv vallású. A szentkút ekkor még kizárólag helybeliek lelki üdvét szolgálta. Miután felállították a kegyképtartót, évente megtartották a táncmulatsággal egybekötött slavát is. Erre a katolikus bunyevác fiatalok is eljártak. A század végén az itteni katolikusokban is kialakulhatott az igény, hogy a vodica mellett nekik is legyen szentkútjuk, még akkor is, ha az itteniek az országosan ismert kegyhelyekre jártak zarándokolni, vagy pedig a Szabadka külvárosában, a hatodik körben létesített helyi jellegű szentkúthoz, elyre már csak a legidősebb szabadkaiak emlékeznek. Annál is inkább igényelhették ezt, hiszen a sándori szetkútnál a slava inkább ha65
