Bárth János (szerk.): Tükörképek a Sugovicán - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 8. (Kecskemét, 1997)
P. Szojka Emese: Bátaszéki kőművesek a Bácskában. Kóbor Ferenc építőmester működése
P. SZOJKA EMESE BÁTASZÉKI KŐMŰVESEK A BÁCSKÁBAN KÓBOR FERENC ÉPÍTŐMESTER MŰKÖDÉSE A bátaszéki német származású Kóbor Ferenc építőmester Bácskában kifejtett munkásságának felvázolása, az ő személyével, alakjával kibontakozó építőtevékenység jelentőségének felismerése az előadás tárgya. Kóbor személyében indíttatását, származási körülményeit majd működésének színhelyét tekintve két táj, kétféle egymástól eltérő jellemzőket hordozó közeg találkozik. Egyfelől a dél-dunántúli, zömében német nemzetiségű, egykor virágzó mezőváros Bátaszék, mely a céhes ipar idején a Tolna megyei Sárköz, kisebb mértékben a Völgység falvainak központjaként működött. A másik színhely pedig a fejlett agrokultúrát kialakító, az új országhatárok között is gyarapodni képes észak-bácskai vidék. Bátaszék a múlt század utolsó negyedében, a kapitalista viszonyok bontakozó szakaszában Tolna megye többi, hasonló szerepkörű helyével egyetemben nem tudott a modern városfejlődés irányába haladni.(T.Mérei 1974, 276., Hajdú 1983, 363.), és fokozatosan elvesztette korábbi jelentőségét, vonzerejének hatását a környező falvakra. Gazdasági életének korábban jelentős ága megrekedt a kézmű- és kisipar szintjén (Sipter 1983, 224.). Megmaradt viszont az az iparos képzettségű tömeg, amely a múlt század második felében lett számottevő létszámában, főként az építőipari szakmák területén (Pfeil 1991, 236., 38., T.Mérei 1974, 308). Az építkezés konjunktúrája következtében alakult ki az iparágnak kőművesek és ácsok alkotta jelentős rétege, amely Bátaszéket jellemezte azokban az évtizedekben. Bátaszékiek építették az ármentesítések után gazdagodó sárköziek rangos lakóházait és tanyáit (Malonyay 1912, IV. 73., Csalogovits 1935, 10., Andrásfalvy 1964,155., Féja 1963, 281.). Kőműves munkákban járatos szakemberei részt vettek a főváros nagyszabású, a honfoglalás ezeréves évfordulójához kapcsolódó építkezésein, egyáltalán a Budapestet nagyvárossá formáló építészeti kép kialakítását jelző munkálatokban (Mayer 1991, 241-242). Egyrészt innen eredeztethető a bátaszéki, főként német nemzetiségű kőművesek kapcsolata a különböző német és osztrák építési vállalatokkal, kiknek alkalmazásában dolgozva fordultak meg külföldön is, a nagyobb városokban zajló építkezéseken. Másfelől megmaradhattak a céhes időszakra visszanyúló szakmai kapcsolatok, melyek a legény vándorlás szokásával főként a német nyelvterület jeles kézműipari központjai felé irányultak. A műhellyel rendelkező neves bátaszéki asztalosok is segédéveik egy részét külföldön töltötték. Az 1919-től önálló Müller István Stájerországben tanult. A bátaszéki építőipari munkásokat azonban nem annyira a tudásvágy, mint inkább a munkanélküliség kényszere hajtotta külföldre. 1925-ben a főjegyzőhöz intézett levelükben azt írják, "hogy ez idő szerint 250-nél is több építőmunkás küzd az élet nehézségeivel" és azért tekinthetők "vándormadaraknak", "mert itthon mindig csak egy kis töredék talál munkaalkalmat". A levél hátiratán olvasható a főjegyző megjegyzése, mely szerint az építőipari munkások már a háború előtt is mindig külföldön dolgoztak (K.Balog 1973, 43-44.). A Tolna megyei főispán 1930-ban felmérte a megyét sújtó munkanélküliséget. Ennek kapcsán vették számba, hogy a bátaszéki építőmunkások közül hányán vállaltak külföldön munkát. Közülük 400 fő Törökországban, 101 fő Bel41
