Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Merk Zsuzsa: A bukovinai székelyek Bácskába telepítése az egyházi források tükrében (1941–1944)
megváltoztatására törekedett, dobrovoljác, szerb telepes falvak sorát hozta létre a bácskai területen. A bevonuló magyar honvédség hírére a lakosság elmenekült, vagy a katonaság űzte el őket.6 A kiürült apró falvak kínálták a megoldást a székelyek letelelpítésére, s Bukovinából már május elején el is indultak a vasúti szerelvények, rajtuk az új élet felé induló emberekkel. Megoldottnak látszott tehát a Magyarországra telepítés, emellett növelték a magyarok számarányát, kedvezőbbé tették a nemzetiségi összetételt a háború utáni területrendezést tartva szem előtt. A délvidéki telepítés, ahogy ezt a későbbi események igazolták, igen szerencsétlen volt, s a székelyek számára ismét menekülést, újra otthonkeresést eredményezett.7 Dolgozatunkban a telepítés egy részletével kívánunk foglalkozni, azaz számba vesszük a létrejött székely telepeket, és a helynevekben beállt változásokat, térképen mutatjuk meg elhelyezkedésüket, emellett a lélekszámra vonatkozó, eddig fellelt adatokat közöljük. A bukovinai székelyekkel foglalkozó tanulmányokban a telepek neveit részben vagy egészben közük, elhelyezkedésükről, lélekszámúkról azonban kevés szó esik8. Megbízható forrásokat találtunk tisztázásra váró kérdéseinkre a Kalocsai Érseki Levéltárban. A székelyeket ugyanis olyan helyekre telepítették, ahol ki kellett építeni az egyházszzervezetet - nem pusztán visszaállítani az 1919 előtti állapotot -, mert a falvak többsége a két háború közti időben jött létre. A telepek külterületi helyek voltak, közigazgatási szempontból egy-egy nagyobb községhez vagy városhoz tartoztak (Szabadka, Magyarkanizsa, Regőcze, Tfemerin, Bajsa, Bácskossuthfal- va, Cservenka, Mohol, Szenttamás, Ada, Kiszács, Ófutak, Csantavér, Ibpolya, Ku- la). Mivel dobrovoljác lakosság nem volt katolikus, így nem tartoztak egyetlen plébániához sem, tehát az egyháznak számba kellett vennie új híveit, s gondoskodni papjairól. A kalocsai érsekségnek komoly gondot okozott a 28 faluba szétszórt székelyek lelki gondozásának biztosítása. Az egyház problémái külön tanulmányt érdemelnének. A levéltári anyagból ezúttal csak azokat emeltük ki, melyek a telepek nevét, a névváltozatokat, valamint a lakosság számát tartalmazzák. A székely telepekről a legkorábbi kimutatás 1941. július 26-án, röviddel a telepítés befejezése után Újvidéken készült9. Ebből megtudhatjuk a magyar, illetve szerb elnevezést, az ide kerültek számát, valamint a plébánia nevét, amelyhez tartozott. Az öt bukovinai székely faluból 28 kisebb-nagyobb település jött létre: András- falva népességét 5 katolikus és 2 református; Hadikfalváét 11; Istensegítsét 8 falucskába osztották. Fogadj isten (Bukovinában Istensegíts filiáléja) és Józseffalva az előzőeknél kisebb települések voltak, ezért lakói a Bácskában is egy községbe kerülhettek. Az 1941. júliusában készült kimutatásban több olyan helynév szerepel, melyekkel később már nem találkozunk, de hiányoznak olyanok, amelyek más listákon szerepelnek. Az egyházi forrásokban minden esetben 28 településről szólnak, tehát nem a számuk változott, hanem az elnevezésük. Az érseki levéltár anyagában több jelentés is foglalkozik a gyakori névváltozás okozta gondokkal. Legtöbbjét Dr. íjjas József írta, akit 1941. július 9-én a „a bácskai ap. administratio érseki biztosává” nevezett ki Zichy Gyula érsek.10 Ő írta a következőket is: „A telepek neveit nem is tudom felsorolni, mert annyiszor változtatták már, hogy most már ők maguk is kénytelenek a régi neveket használni.”11 Majd egy másik levelében: „A székely 58
