Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Bárth János: Népcsoportok, néprajzi csoportok és történeti-néprajzi tájak a Duna-Tisza közén
vették körül. Magyar, szerb, szlovák szomszédok között élt a Temerin melletti Tiszaistvánfalu (Járek) falu német lakossága. Néhány német a Bácska szinte minden falujában lakott a XX. század elején. SZERBEK Az előrenyomuló törökök elől menekülve a Balkán felől már a középkor végén költöztek kis számban szerbek a Bácska magyarlakta tájaira. Az újkori bácskai szerbek többségének ősei a XVII. század végén húzódtak föl a Duna-Tisza közére. A felköltözés kisebb csoportokban a XVIII. században is tartott. A XVIII. század során azonban sok szerb el is hagyta a Duna-Tisza közét, pl: átköltözött a Temesi Bánságba vagy kitelepült Oroszországba. Az elköltözés összefüggött a szerbség életmódjával. A szerbek határőr katonaként éltek a Duna-Tisza közén. A határőrző szolgálat azonban a XVIII. század első felében fokozatosan veszített jelentőségéből. A szerb határőrvidék hivatalos felszámolása, a polgári viszonyok bevezetése 1750 táján nem tette lehetővé a katonáskodó életmód tömeges fenntartását. Ezért sok szerb katona a távozást választotta. A török uralom idején a Bácska középkori magyarsága kipusztult. Az elhagyott magyar falvak helyén telephelyüket gyakran változtató, mozgékony szerb és bunye- vác csoportok szálltak meg. A magyarság jobbára csak a XVIII. század közepén kezdte meg új bácskai honfoglalását. Ekkor kezdtek nagyobb számban települni a németek is. Következésképp, létezett az újkori történelemben egy átmeneti időszak, nevezetesen a XVII. század vége és a XVIII. század első harmada, amikor a bunyevácokkal és a sokácokkal együtt a szerbség jelentette a legdominánsabb népcsoportot a Bácskában. Nem volt nagy létszámú ez a népesség, de szinte mindenütt előfordult és más nyelvű népbe jóformán alig botlott. Ez az átmeneti szerb dominancia megszűnt a XVIII. század második felében, amikor a magyarság és a németség nagy tömegei tartósan letelepültek a bácskai tájon. A szerb mozgékony, nagyállattartó, katonáskodó életforma korszerűtlenné vált, a szerb élettér összeszűkült, a szerbség a magyarság és a németség mellett kisebbségbe került. A földműves falvakban meggyökeresedő maradék bácskai szerbség jelentős szerepcsökkenéssel élte meg a XX. század elejét, amikor az első világháborút követő békeszerződések jóvoltából hatalmas sorsforduló köszöntött rá. A szerbek görögkeleti vallásúak. Ezzel a sajátosságukkal, illetve a vallásukhoz kötődő kulturális adottságaikkal jól elkülönülnek a táj más népcsoportjaitól. A XX. század elején a Bácska legnagyobb összefüggő szerb településterülete Titel, Zsablya, Csurog táján húzódott. Azon a területen, ahol a Csajkás-kerület kötelékében a szerbség legtovább megőrizhette katonáskodó életmódját. A hajdani Csajkás-kerület szerb helységei: Nádalja (Nadaly), Boldogasszonyfalva (Goszpo- dince), Csurog, Zsablya, Sajkásgyörgye (Gyurgyevo), Mozsor (Mosorin), Káty, Saj- kásszentiván (Kovilszentiván), Felsőkabol (Felsőkovil), Alsókabol (Alsókovil), Tündéres (Vilova),. Dunagárdony (Gardinovce), Sajkáslak (Lok), Titel. Hozzájuk kapcsolható még a Tiszai korona-kerület szerb többségűnek maradt két déli helysége: Szenttamás és Túrja. Összefüggő szerb többségű területnek számított a Bács és Ósóve közé eső faluegyüttes, amelynek települései: Úrszentiván (Deszpotszentiván), Ósóve, Parrag (Paraga), Szilbács (Szilbás), Bácstóváros (Tbvarisova). Miként fentebb már utaltam rá, jelentős számú városi szerbség élt Zomborban és Újvidéken. y 16
