Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Bárth János: Népcsoportok, néprajzi csoportok és történeti-néprajzi tájak a Duna-Tisza közén
A nagyobb létszámú és több helységre kiterjedő népcsoportokon belül a néprajzi csoportok szerinti tagolás a néprajzi adatok szűkössége miatt nehezen végezhető el. A magyarok esetében kísérletet teszek néhány feltételezhető csoport körülhatárolására. Valószínűleg szerbek között is meghatározhatók néprajzi csoportok, aszerint, hogy honnan erednek, milyen jogi és történeti viszonyok között éltek az elmúlt évszázadokban. Ugyanez elmondható a németekről. Meghatározó lehet eredetük, nyelvjárásuk, hagyományviláguk stb. Eredetük, házassági kapcsolatrendszerük talán még tisztázható. A bácskai német népi kultúra sajátosságainak feltárása azonban nehézségekbe ütközik, mivel 1945 óta nem léteznek ezek a német közösségek. A jövendő kutatás feladata a német néprajzi csoportok felvázolásának megkísérlése. MAGYAROK A bácskai magyarság többsége a XX. század elején a Baja-Titel között húzható képzeletbeli átlós vonaltól északkeletre élt. Ezen a területen a legdominánsabb népcsoportnak számított. A Baja-Titel vonal másik, délnyugati oldalán a magyar helységek egy-egy szigetként húzódtak meg a német, a szerb, a sokac, a ruszin és a szlovák falvak között, illetve magyarok szórványnépességként laktak német, szerb, sokac stb. falvakban. A szabad királyi városok magyarsága Szabadka, Zombor és Újvidék magyarsága a XVIII-XIX. században beköltözőkkel folyamatosan szaporodott. Azért kell kiemelten szólni erről a népességről, mert lélekszáma meglehetősen magas volt. Több falu népességét tette ki. 1910-ben Szabadkán 55.587 magyar lakott 33.208 bunyevác és 3.514 szerb szomszédságában. Zomborban 11.881 szerbbel 10.078 magyar, Újvidéken 11.594 szerbbel 13.343 magyar élt. A városi magyarság egy része nyilvánvalóan hivatalnokként, állami alkalmazottként, kereskedőként, iparosként kereste kenyerét. Sokan azonban városi parasztpolgárként földet birtokoltak és annak jövedelméből éltek. A parasztéletmód különösen jellemezte a szabadkai magyarságot. ATiszai korona-kerület magyarsága A Tiszai korona-kerület szabadalmas jogállású kerületként 1750-től 1870-ig állt fönt. Középkori magyar népessége a török uralom végére kipusztult. Területén a XVIII. század első felében jobbára szerb határőr katonák laktak. A fogyatkozó szerb katonák helyére 1750-től folyamatosan költöztek ide magyarok az észak-déli népmozgás sodrában. A magyarság néhány évtized alatt többségbe került. A XIX. században magyar jellegű területté vált a bácskai Tisza melléke. A magyarság itteni új honfoglalása a XVIII. század második felében, szervezett telepítés nélkül, spontán népmozgással, hazai belső migrációval zajlott le. Gyetvai Péter kutatási eredményei szerint a Tiszai korona-kerület magyarsága a Kárpát-medence több mint félezer helységéből érkezett. A hajdani Tiszai korona-kerület területén élt a XX. századi Jugoszlávia legnagyobb magyar tömbje. A táj magyar, illetve magyar többségű helységei: Magyarka- nizsa, Zenta, Ada, Mohol, Péterréve, Óbecse, Földvár. (Szerb többségű helység maradt a hajdani korona-kerületből: Szenttamás és Türia) 13
