Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Udvari István: Bács-szeréni ruszinok
viczaiakkal kaszáltatták eő Nagyságok a Rákócziak (az ott való eő Nagyságok Sáros vármegyei jobbágyai kaszálták, amennyire érkezhettek.”15 A XVIII. század első harmadában, amikor a társadalmi szerveződés fő kötőereje a vallás, nem lehet véletlen, hogy éppen borsodi, zempléni, beregi görögkatolikus telepesek érkeznek ide, akikhez újabb és újabb rajok érkeznek. Nyilvánvalóan nem minden előzmény nélkül választották Büdöt, ahonnan aztán a későbbi esztendőkben a föld fogyásával is magyarázhatóan; számosán tovább vándoroltak dél felé, Makóra, Keresztúrra, Kucorára. Végeredményben csak a XVIII. századi északkelet-magyarországi települési, nyelvi-etnikai viszonyok pontosítását követően adható válasz a bácskai ruszinok letelepülésével, kelet-szlovák típusú nyelvük, valamint családneveik magyar elemeivel kapcsolatos eddig megválaszolatlan kérdésekre. Valószínű azonban, hogy a szabolcsi települési és népességi viszonyokkal, a bácskait alig meghaladó alacsony szabolcsi népsűrűséggel magyarázható részben az, hogy a kincstárnak szándékai ellenére nem sikerült több görögkatolikus vallású telepest a bácskai leköltözésre rábírnia. A más etnikumokhoz viszonyítva egyébként is gyengén jelentkező s elsősorban az északkeleti megyék sík területeit megcélzó XVIII. századi ruszin népességkirajzást a háborúk és járványok által megtizedelt Szabolcs, Szatmár és Dél- Zemplén részben képes volt felszívni. Nincs benne a magyar történeti köztudatban, de tény, hogy Szabolcs vármegye termelőerőinek és népességének pusztulása lényegében a kettős királyválasztástól a Rákóczi-szabadságharc bukásáig folyamatos, állandó volt. A vármegye déli részét a török szinte teljesen elpusztította. így kerülhettek a mai Hajdúság területére a hajdúk, Nyíregyházára a tirpákok, Rakamazra, Ven csellő re németek, s nagyszámú dél-nyírségi településre ruszinok. 1720-ban a vármegye hivatalnokai összeállították azon praediumok vagy puszta települések számát, amelyek egykor népes községek voltak, s 1720-ban lakatlannak bizonyultak. Az összeírás nem kevesebb mint 53 Szabolcs vármegyei elpusztult településre ruszinok. 1720-ban a vármegye hivatalnokai összeállították azon praediumok vagy puszta települések számát, amelyek egykor népes községek voltak, s 1720-ban lakatlannak bizonyultak. Az összeírás nem kevesebb mint 53 Szabolcs vármegyei elpusztult települést sorol fel. A XVII. század közepéig Szabolcs vármegyének mindössze néhány községében éltek rutének. A ruszin települések többsége a XVII. század végén, a XVIII. század elején a török hódoltság fokozatos megszűnte, ill. a Rákóczi-szabadságharc elfojtása után jött létre. A Rákóczi-szabadságharc bukása után a fejedelem hadseregében szolgáló ruszinok közül sokan nem tértek vissza eredeti lakóhelyükre, hanem a szomszédos vármegyékbe, így Szabolcsba menekültek. A munkácsi uradalom 1711. évi jegyzékében sok jobbágy neve mellett szerepel, hogy Mándokon, Pócson, Petri- ben lakik 16. A ruszinok lakta falvakból tekintélyes számú jobbágy szökött Szabolcs megyébe később is. így pl. 1746 és 1750 között Ung megyéből 45 Szabolcs megyei településre szökött több-kevesebb jobbágy. Pl. Nyíregyházára 10 jobbágy, Orosra 24 jobbágy, Mándokra 17 jobbágy 11. Sas Andor a munkácsi uradalom szökevény jobbágyairól írott kitűnő tanulmányában a következőket írja:, „A szökevények túlnyomó többsége hegyvidéki orosz 18. Legtöbbjük a termékeny Szabolcsban vállalt szolgálatot, kedvelik a jóföldű Ugocsát, a hegyes-völgyes Szatmárt; a bérces Mára- marosba, valamint Ungba, Zemplénbe s a távolabbi megyékbe már kevesen költöznek” 19. „...1754-ben Szatmár 30 helységében 208 uradalmi jobbágy időzik családostól, Szabolcs 48 községében 272... 20. A századforduló táján Szabolcsba 121
