Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)

A levelek

mert mondanivalód van, hanem azért, hogy valamivel megtöltsd a szokásos heti levélpapirost. Igazán olyan, mintha magad is éreznéd ezt: mert másképp mire magyarázzam a leveled aláírását, hogy: „a te rossz Ilonád”? — Hát igazán nem tudsz te énnekem úgy szived szerint írni?

Tudod-e, hogy életemben sohse irigyeltem és valószínűleg nem is fogok írigyleni a kis Kossuthtól semmit, hanem azért irigye vagyok, hogy beszélhetett veletek! Hát igazság ez? Hát nem helyesebb dolog volna-e, ha én beszélhetnék veletek? Igaz, hogy akkor te nem lehetnél büszke arra, hogy beszéltél a kis Kossuth Franczival, — hanem azért tán mégis többet érne neked is, nekem meg bizonyosan, ha most melegíthetnéd a homlokomat a meleg kezeddel, mert ez a lámpa bizony kevés melegséget hinteget és az embernek azért van magas homloka, hogy egész magasságában fázzék.

Én különben pénteken, körülbelül az időtájt is, mikor ti a szép taljánnal értekeztetek, nagy buzgalommal másolgattam kedves Sándor bátyám valamelyes kéziratát reggel félnyolctól délután háromnegyed egyig, nem is sejtve, hogy ünnep van (Péterfiék- nek különben se ünnep). Mikor azután egy óra előtt bevégeztem, éhes voltam nagyon, elgondoltam, hogy lesz félkettő, mire én a Vadászkürtbe érek — inkább megettem itthon az ebédet, az otthoni maradékot: egy darab kimondhatatlanul sós orját, meg két darab állábul való sült szalonnát, meg egy nagy karéj száraz kenyeret. Csak az a szerencse, hogy csak estefelé jutott eszembe, hogy ma tulajdonképpen ünnep van, mert különben aligha esett volna jól ez a kicsit nagyon is hétköznapos ebéd. Este azután átmentem Pistáékhoz egy könyvért, a hazamenetelt még csak elő se hozták, esze ágában sincs egyiknek sem. Katus azonban kérdezte tőlem, hogy nem szólt-e mama affelül, hogy szeretné, ha Julcsa hazamenne karácsonyra? Mert ők meg azt szeretnék, hogy tata meg ő hozzájuk jönne föl. — Pistáéktól hazajövet már itt várt Sánta, a kit azért rendeltem ide, mert a Gyulával való lakás végett akartam vele beszélni. Hímelt-hámolt, de végre mégis hajlandónak ígérkezett. Most már csak Gyulával akarom őket itt nálam összehozni, — mert Gyuláéknál nem lehet beszélni Balázs miatt. Jónak látom, hogy Gyula 15.-én fölmondja a lakást, mert Dóczi, meg Basch, meg úgy látszik, egy orvosnövendék is újabban oda vannak szokva. Mind- azáltal a dolog köztünk maradjon, ne is sejtessétek, hogy szóltam róla, majd én szép szerével összehozom őket, ámbátor attul tartok, hogy most megint ismétlődik majd Gyulának a tavalyi panasza, hogy Miska soha sincs otthon, ámbátor az tökéletesen a Sánta dolga. Itt meg én azt látom bajnak, hogy Balázs igen is sokat otthon van.

Ép most jött be hozzám Péterfy, megtudakolni, hogy vagyok. Megállj, öregem, ha az Isten segít, majd nem soká tudakolódsz már te énfelülem! Nem már 10—11 nap múlva sem. Mert akkor én már otthon leszek, ha betegen, ha egészségesen. És megszidom Ilonát azért, a mért olyan langyos leveleket írt énnekem, a milyeneket én még akkor se tudnék írni, ha Holló Kati volna a menyasszonyom.

De nem, nem szidlak meg, kicsim. Hiszen te jó vagy, én vagyok a rossz. És én epek- szem úgy még most is, mintha két napos jegyesek volnánk. Pedig már megöregszünk. Teneked megnövekszik az orrocskád, nekem még jobban elbújik a szemem a szem164