Romsics Imre (szerk.): A másik ember. A Fiatal Néprajzkutatók III. konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1993. november 15-19. - Kalocsai múzeumi értekezések 1. (Kalocsa, 1994)
P. Szojka Emese - Vizin Antal: "Kraljice" - a bajai bunyevácok pünkösdi királynőjárása
Fiatal Néprajzkutatók III. Konferenciája később vált általánossá. (VELIN 1975. 86.) így a korábbi állapothoz köthető, illetve annak megfelelő az egyes variánsokban szereplő tarisznyások (torbonoša, torbonoše) alakja, szerepköre. (VELIN 1975. 87-88.) A szokás jelvényei közül a kard és a zászló, vagy az annak nevezett botra kötött kendő tartós elemeknek bizonyultak, évszázadon át fennmaradtak. (Vo:KARADŽIĆ é n 335-336.) Csupán a formai párhuzam kedvéért említendő meg, hogy a zászlóra, mint a király személyét és udvartartását hirdető jelképre, de a kardra is, sőt ezek együttes előfordulására is van további adat a magyar nyelvterületen belül, így az Ugocsa vármegyében, a múlt század végén lejegyzett pünkösdi királyválasztás szokásában. (CSÁKI 1895. 226-227.) Ezen túl a kard azonban a harcias vonás egyik megtestesítője lehet a pünkösdi szokások általunk vizsgált körében. Jankó János millenniumi gyűjtésében a bácskai sokácoktól még arról tudósít, hogy a „kralyiczék ünnepén...a király vagy királynő pántlikákkal felczifrázott (rendesen a jegyzőtől, domin, vagy a kalugyerektől kölcsönkért) kardot...” (JANKÓ 1896. 161-162.), tehát valóságos fegyvert viselt. A Karadžić-fele leírásban a király pedig kardját lengetve egymagában táncolt. (KARADŽIĆ é.n. 335.) Ennek az elemnek még hangsúlyosabb változata élt a szlavóniai horvátoknál, ahol egyenesen kardtáncról szólnak, melyet külön, a kólót megelőzően adtak elő. (MARGALITS 1900. 167.) A bunyevác pünkösdölő tartalmaz további, ugyancsak valamiféle harcra, viaskodásra utaló nyomokat az énekszövegek egyik típusában. Felbukkant ugyanis egy, a kraljicacsoportok találkozásának alkalmára vonatkozó, az ártatlan, csúfolódó hangnemben szóló típusoktól eltérő, a csoportok véres harcát dalban megörökítő Katymárról származó variáns. (KISS L. 1971. 244.) E szöveg, amely harc esetén térdig folyó vérrel, derékig érő hússal fenyegeti ellenfelét, a kraljica-járás huszadik századi szelleméhez szervetlenül kapcsolódik. Annál szorosabban viszont a M. Gavazzi által megvont szokáskörhöz, a román és észak-bolgár Calu$arii, illetve a bolgárok és makedónok Ruszália-ünnepéhez, továbbá a szerbek Szerbia keleti és déli részein tapasztalt szokásformáihoz, melyeket egyaránt pünkösdkor adtak elő. E szokásoknál Gavazzi a férfias jegyek állandó jelenlétét tartotta meghatározó vonásnak, különösen a Ruszalia-Calu$arii típusoknál, ahol csak férfiak szerepeltek és díszes kalapokkal, zászlókkal, szablyákkal illetve jatagánokkal felszerelkezve táncoltak. (GAVAZZI 1991. 71-72., 81-84., DÖMÖTÖR 1964. 128-129.) Figyelmet érdemel a leányok fejviselete a koszorú, mely Baján a szokás utolsó periódusában mirtuszból készült. A birtokunkban levő fényképek is ezt a típust mutatják. Iványi István a szabadkai bunyevácokról írva, a kraljicákkal kapcsolatban azok virágból készült magas fejékét illetve koronáját említi, amelyek előrészén szentkép vagy tükör van gyöngyökkel. (IVANYI 1891. 200.) Ilyen magasra tornyozott, virágból készült koronát viselnek a pünkösdölők a Bellosics közölte fényképen a vármegyemonográfia kötetében. (BELLOSICS é.n. 399.) Ehhez, de még inkább Iványi leírásához áll formailag nagyon közel a bácskai szerb kraljicák fejviselete. (HADZSICS 1891. 653.) Ilyenformán a fejviselet egyrészt a korabeli, a századfordulón divatos viaszból készült, ugyancsak magasra tornyozott menyasszonyi koszorúdivathoz kapcsolódik, illetve a rajtuk viselt szentképekkel a pünkösd ünnepének vallásos, keresztény tartalmához. Ugyanakkor a Baja környéki, falusi bunyevácoknál az 94
