Somogyvári Ágnes et al. (szerk.): Településtörténeti kutatások - Archaelogia Cumanica 3. (Kecskemét, 2014)
Castrum Tétel program (Solt–Tételhegy) eredmények és perspektívák - Biller Anna Zsófia: Solt–Tételhegy feltárásának állatcsont leletei
ARCHAEOLOGIA CUMANICA 3 lentősen csökkent. A késő Árpád-korra a szarvasmarha ismét vezető szerephez jutott, és a sertés visszaszorult a harmadik helyre. A kiskérődzők talán amiatt nem jutottak vezető szerephez az Árpád-kor egyik szakaszában sem, mert a klíma Kr.u. 1000 körűitől fokozatosan nedvesedett, és ez a XIII. századtól, a késő Árpád-kor kezdetétől csak fokozódott.13 A juhok és a kecskék pedig nem szeretik a hideg és nedves éghajlatot, így számuk egyre csökkent. A sertés- és szarvasmarhatartást az éghajlat változása azonban nem befolyásolta. Rájuk más tényezők hatottak. A kora Árpád-kori időszakra még jellemző lehetett a félnomád életforma, a legelőváltó nagyállattartás valamint a korlátozott mértékű földművelés és állattenyésztés.14 A Solti-síkság teljesen alkalmas lehetett erre az életmódra. Erre utalhat a szárnyasok hiánya és a sertések alacsony száma. A sertés- tartás fellendülésének és a szarvasmarhatartás középső Árpád-kori csökkenésének oka a falusias életforma elterjedése lehetett. A nagytestű szarvasmarhákat nem mindenhol lehetett tartani a nagyobb takarmány- és helyigény miatt, a sertéseket azonban bármelyik ház udvarában eltarthatták, nem volt szüksége szálas takarmányra, a maradékot is elfogyasztották. Az egyes húszhasznú fajok arányának változásának továbbá az emberek ízlésvilágának vagy a lakosság összetételének változása is oka, ha nem fő mozgatórugója lehetett. A szarvasmarha, a kiskérődzők és a sertés ezen lelőhelyen tapasztalt arányváltozásai a Vörös István által kialakított hat magyarországi Árpád-kori állattartási régió15 egyikébe se illenek igazán bele. Ennek oka lehet az is, hogy a Duna-Tisza-köze az Árpád-kor szempontjából kevéssé kutatott terület, nagyobb Árpád-kori csontegyüttesek csak az utóbbi időben váltak ismertté Gyál térségében az Alföld északnyugati részén.16 Solton az Árpád-kor egyes korszakaiban a sertés és a szarvasmarha arányainak felcserélődése majd a ló megjelenése látható. A halak és a vadmadarak előfordulása az alföldi lelőhelyekre jellemzően alakul. A kora és a késő Árpád-kori kép leginkább a Dunakanyar-Buda régió jellemzőibe illik.17 13 GYULAI 2001,167. 14 GYULAI 2001, 168. 15 VÖRÖS 2000, 73-79. 16 BILLER s. a.; KÖRÖSI 2009,105. 17 VÖRÖS 2009. A középkori objektumok állatcsont-anyaga A 21 középkori objektum anyagában a XIV-XVI. századra keltezhető leletanyag található meg. Összesen 740 csonttöredék, 12 összefüggő vázrész, 7 tojáshéj, 7 folyami kagyló és 28 csiga került elő. Háziállatok közül a kiskérődzők adták a legnagyobb mennyiséget, majd a szarvasmarha, a házisertés, a ló, a kutya és végül a házimacska. A baromfik maradványai között házityúk és házilúd szerepelt, a vad madarak közül pedig barátréce, fogoly és fürj. A galamb előfordulása felveti a tenyésztés kérdését. Mivel azonban ugyanazon objektum leletanyagában őskori kerámia is szerepelt, a kora nem egyértelmű, így lehet vad és a házi alak csontja is. A kevés vadállat közül a róka csontjai fordultak elő a legnagyobb mennyiségben, majd a mezei nyúlé, a hörcsögé, a vaddisznóé és a borzé. A csonttöredékek között szerepelt még 16 halcsont töredéke is (I. táblázat; 14. kép). A csontanyag töredezett volt: 11-382 mm közötti nagyságú darabok fordultak elő. Háziállatok A szarvasmarha csontok közül 24 fiatal, 16 pedig kifejlett állathoz tartozott. A fiatal egyedekhez tartozó csontmaradványok magasabb száma az elsődleges hasznosítás túlsúlyát feltételezi. A legtöbb csont a húsos végtagok csontjai közül került ki, majd a fej csontjai, a száraz végtagok, a törzs régió, és végül az ujjpercek következtek (21. kép). Égést két ujjpercen, ragadozó okozta rágást két lábkö- zépcsonton, egy könyökcsonton, és két ujjpercen, rágcsáló okozta rágást egy combcsonton és egy lapocka töredéken, a talaj roncsoló hatásának nyomát egy orsócsonton, a felszíni folyamatok hatását pedig egy kéz- középcsonton lehetett megfigyelni. Bárdolás nyoma bordán, lapockán és állkapocs töredéken volt, vágás pedig a bárdolt lapockán és állkapocs töredéken, valamint egy csigacsonton. Egy kifejlett egyedhez tartozó combcsont fejének peremén egy vékony sávban fel- fényesedés (eburnatio) volt tapasztalható, ami ízületi gyulladásra utal. Egy szarvcsap töredék alapján kis szarvcsapú, brachyceros típusú szarvasmarhát lehetett azonosítani (15. kép). Kiskérődzők (2 biztosan juh és 1 biztosan kecske) maradványai közül 27 esetben fiatal állat, 13 esetben pedig kifejlett állat csontjai fordultak elő. A felnőtt állatok 212
