A Magyar Levéltárosok Egyesülete két konferenciája: Kaposvár-Budapest (Budapest, 2003)

I. rész: KAPOSVÁRI VÁNDORGYŰLÉS - V. FORRÁSKÖZLÉS

kiadmányozott (lepecsételt, aláírt) utasításhoz utólag különböző pótlásokat iktattak (esetenként ragasztottak) be. Több olyan utasítás is előkerült, amelyek végén olyan bejegyzés található, miszerint ezt az utasítást akár évtizedekig is kiadták az ott felsorolt tisztviselőknek (ami nem jelenti feltétlenül azt, hogy változatlan formában kapta meg mindegyikük). Kutatásaink alapján úgy tűnik, hogy a kamarák nem formulás könyvekből dolgoztak az utasítások elkészítésénél, hanem általában helyszíni vizsgálat alapján törekedtek egy alaputasítás elkészítésére, majd pedig ezeket az alaputasításokat használták fel a későbbi utasításoknál. Természetesen, mint fentebb utaltunk rá, időszakonként előfordult, hogy tömegesen kerültek az utasítások kibocsátásra, ilyenkor több egyen-szöveg kiadására került sor (pl. Szendrő és Krasznahorka esetében). Minden egységesítő-szándék mellett a kamarai utasítások számos helyi jellegzetességet őriztek meg. így például a szatmári és a kővári uradalomban egy igen csak régi szokást örökítettek meg: az elhalálozott román vajdák felszerszámozott lovai a királyt (földesurat) illették meg, a Kővár környéki sziklákon sólymokat kellett befogni a királyi udvar számára. Szatmárban említik a zwingliánusokat, Egerben a lutheránusokat, illetve az azok elleni kemény fellépést. A temesvári udvarbíró utasításában pedig a temesközi szerb lakossággal kapcsolatos rendelkezések tarthatnak érdeklődésre számot. A trencséni utasításokban a Szapolyai János által a Temesközből Trencsén vidékére telepített szarvasok fordulnak elő, Komáromban a vizafogókat említik, Szentmártonban a Tisza morotváit, Munkácson az uradalomhoz tartozó erdők neveit és az ott folyó sertéstartást ismertetik. Több utasításban említenek egyházi intézményeket és azok járandóságait (Sárospatak, Eger, Szatmár). A murányi (és krasznahorkai) utasításoknak speciális jellegzetessége a vastermeléssel kapcsolatos rendelkezések. Tokajban és Sárospatakban - a két legnagyobb borbevétellel rendelkező uradalomban - megemlékeznek a más forrásból alig ismert prés- vagy sajtóadóról, az észak-keleti országrészre jellemző sertés-tenyésztéshez is számos rendelkezés kapcsolódik (pázsitdisznó, májusi disznók behajtása stb. Kőváron, Szatmáron és Munkácson). Több helyen találkozunk kereskedelmi tevékenységgel: marha, bőr, ló, borkereskedelemmel (ez utóbbi Lengyelországba történő exportját a kamara gyakran szorgalmazta), vagy a tokaji udvarbíró salétrom-kereskedéssel kapcsolatos előírásaival.