Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)
Cserna Anna: A tudós mecénás, Apponyi Sándor gróf (1844-1925) végrendelete
családja barátjának, Silvain Van de Weyer belga követnek és Kálnoky Gusztáv grófnak, latintudását pedig magántanárának, Szepesi Imrének köszönhette. Gyűjteményének alapját párszáz, eredeti kiadású francia klasszikus kötet, 18. századi illusztrált kiadványok, Elzevir nyomtatványok képezték, majd figyelme a magyar írók külföldön megjelent, idegen szerzők magyar tárgyú és magyaroknak ajánlott írásai felé fordult. Gyűjteménye egyedülálló, különös értéket képviselt, amely 100-nál is több ősnyomtatványt, mintegy 500, az ország történetével foglalkozó nyomtatványt, a török korból számos olasz és német nyelvű röpiratot, a 15-18. századból közel 2500 különlegességet tartalmazott. Ezen felül jelentős volt a térkép-, az arckép- és a metszetgyűjteménye is, amely részben családi örökségéből, részben saját vásárlásaiból tevődött össze. Könyvtára, a „Hungarica” ritkaságairól az első kötetét Apponyi Sándor 1900-ban adta ki, amelyben a könyvek pontos bibliográfiai leírása mellett tartalmi ismertetést is közölt.4 Nemcsak Párizs és London bibliofil körében számított elismert szaktekintélynek Apponyi Sándor, hanem itthon is tudtak szenvedélyéről, gyűjteményének egyediségéről. Toldy Ferenc mutatta be Apponyi Sándort a hazai tudományos életnek 1868- ban, és ekkor valóban egy kuriózumot hozott magával, mégpedig Sztárai Mihálynak két ismeretlen drámáját tartalmazó kötetét. 1882-ben 51 könyvkötészeti remekművel szerepelt az Iparművészeti Múzeum könyvkiállításán.5 Természetesen támogatta a magyar könyvgyűjtők társaságát, a személye hozta össze a hazai könyvbarátokat. Tisztelői közül Ferenczi Zoltán Apponyit született bibliophilnek, céltudatos gyűjtőnek tartotta, aki kereste, kutatta a szórvány kiadványokat.6 Mesterének tekintette Apponyi Sándort a kezdő könyvbarát, Végh Gyula is, sőt az első bibliofilt tisztelte benne, aki egyébként a fogalom alatt a műértőt, a „... könyv esthetikájának kényes ízlésű ismerőjét ...”7 értette. Apponyi a magyar vonatkozás, a ritkaság szempontjai mellett a könyv művészi megjelenését is valóban figyelembe vette.8 Hazatérve nemcsak a könyvgyűjtő szenvedélyének hódolt. Társadalmi helyzetéből adódóan az országgyűlés főrendi házának tagjaként, egy rövid ideig a ház jegyzői karának tagjaként részt vett a közügyekben, és több delegáció résztvevőjeként képviselte az országot. 1883-ban császári és királyi kamarássá, 1897-ben pedig a titkos tanácsossá, 1903-ban pedig tárnokmesterré nevezték ki, és megkapta az aranygyapjas rend lovagja kitüntetést. 1888-tól a Magyar Tudományos Akadémia igazgatótanácsa tagjává választották, és tagja volt több tudományos társaság, a Régészeti-, a Történelmi Társulat, valamint a Tolna vármegye törvényhatóságának is. Anyja kívánságára képviselőnek is jelöltette magát, ám e próbálkozása sikertelennek bizonyult. Távolról figyelte a vármegyei és az országos ügyeket, inkább a tudományos közegben mozgott szívesebben, a kastélya pedig mindig nyitva állt a tudomány emberei előtt.9 4 Dézsi, 1926.11-32. p.; Hungarica. Magyar vonatkozású külföldi nyomtatványok. Gyűjt, és leír. Apponyi Sándor. 1. köt., XV. és XVI. század. Bp., 1900. V, 478 p.; 2. köt., XVII. és XVIII. század 1720-ig. Bp., 1902. 423 p. 5 Dézsi, 1926. 11-32. p. 6 Ferenczi Zoltán: Gróf Apponyi Sándor üdvözlése 80-ik születésnapja alakalmából a Magyar Bibliophil ^ Társaság Közgyűlésén 1924. március 23-án. In: ASE, 1926. 45-50. p. 7 Végh Gyula: A bibliophil. In: ASE, 1926. (továbbiakban: Végh, 1926.) 53. p. 8 Végh, 1926. 51-57. p. 9 Apponyi Sándor gróf, 1844-1925. = TmÚ, 1925. ápr 25. 1-3. p.; Lenner Jenő: Fejezetek a „lengyeli” Apponyiak életéből, Í799-1925. Lengyel, 1993. (továbbiakban: Lenner, 1993.) 8-65. p. Kézirat. TML Helytörténeti pályázatok gyűjteménye (továbbiakban: HPGY) 5/1993. ■ 244 ■
