Levéltári Szemle, 71. (2021)
Levéltári Szemle, 71. (2021) 1. szám - Műhelymunkák - Köcze László: Vállalati iratok gyűjtése II. Szabályozások és intézményi keretek a gépipar példáján
59 2021/1. ▪ 52 – 65. mikrofilmmásolat-készítési kötelezettség, illetve a levéltárak őrzési, kezelési, nyilvántartási szabályainak alkalmazása terhelte (4). A levéltári szabályok alkalmazására azonban a műszaki múzeumok esetében (sem) került sor, miután az irányadónak tekintett múzeumi nyilvántartásról szóló utasítás már korábban kiadásra került, de a rendeletek összhangba hozására kísérletet sem tettek. A múzeumokban – megrekedve a 19. századi, „kézirattári feldolgozás” metodológiájának szintjén – az őrizetükben lévő iratok nyilvántartása-kezelése a vállalati provenienciát (is) mellőző, az iratanyagok szerves összefüggéseit, összetett jellegét figyelmen kívül hagyó egyedi, egy-egy iratra koncentráló leltározásban öltött testet, számtalan esetben formai-külső jegyek vagy „tematikus szempontok” alapján, mellőzve bármilyen szervezeti és intézményi, ill. irattani feltárást és vizsgálatot.14 Mind azonáltal az iratok kezelésének (értelmezésének) ezen gyakorlata jól illeszkedett a (történeti) muzeológia hagyományos tárgyorientált szemléletéhez és nem állt ellentétben a műszaki-mérnöki világképnek és az iparvállalatok ideológiájának központi elemét jelentő gyártmányközpontú felfogásával sem. A műszaki múzeumok hálózata – szemben a vállalati iratokat gyűjtő levéltári rendszer hatvanas évekbeli tendenciájával – fokozatosan az intézményi differenciálódás irányába mutatott a hetvenes és nyolcvanas években. Egyfelől kialakult az országos gyűjtőkörű, egy adott iparág tárgyi emlékeinek egészét gyűjtő ágazati múzeumok rendszere, illetve fokozatosan kiépült a szakgyűjtemények és „üzemi gyűjtemények” hálózata. A hatvanas években a vállalati autonómia részét képező vállalati múlt „felfedezésének” folyamatában ugyanis a múzeumok, muzeális gyűjtemények lettek azok az intézmények, amelyeket a vállalati múlt kiemelt őrzőhelyének tekintettek, nem függetlenül a tárgyi kultúra és emlékek vállalati és politikai kultuszától, szemben a vállalatok feletti adminisztratív kontroll részének tekintett levéltári anyagot illető szabályozásoktól. Érdemes megfigyelni a műszaki múzeumi hálózat kiépülésénél, hogy kezdetben az ágazati múzeumok és gyűjtemények megszervezése haladt előre, valószínűleg nem függetlenül az ágazatokat „alapvetésként” preferáló, a vállalati működési kereteket másodlagosnak tekintő korabeli politikai-gazdaságirányítási felfogástól. Ezzel szemben a vállalati gyűjtemények és múzeumok hivatalos megszervezése csak később, főként a hetvenes és nyolcvanas években lépett előre. 15 14 Ld. részletesen az említett 153/1966. (M.K.14.) MM sz. utasítás mellékletének XI.1-10. bekezdését, illetve a napjainkban is érvényben lévő 20/2002 (X.4.) NKÖM rendelet mellékletét. A 19. századi gyakorlathoz ld. Sulica, 1932. 15 Maradva a KGM alá tartozó vállalatok körénél számos vállalat – változó intenzitással – de már az ötvenes évek közepén megkezdte valamilyen formában egy gyűjtemény vagy kiállítóhely létrehozását, ezek jelentős része azonban csak később kapott hivatalos státust. Ugyanakkor több vállalat a későbbiekben sem törekedett hivatalos bejegyzésre (pl. Óbudai Hajógyár, Rába, ORION vagy az Egyesült Izzó). Működési engedéllyel rendelkező „üzemi gyűjteménye” volt a Ganz-MÁVAG-nak (1967), az Ózdi Kohászati Üzemeknek (1971), a Csepel Vas- és Fémműveknek (1972), a Láng Gépgyárnak (1981), a Salgótarjáni Kohászati Üzemeknek (1981), ill. a Dunai Vasműnek (1985). A terület ágazati Vállalati iratok gyűjtése II.
