Levéltári Szemle, 67. (2017)
Levéltári Szemle, 67. (2017) 1. szám - In Memoriam - Varga László 1948-2016 (Sipos András)
IN MEMORIAM 98 intervenció és a további reformtörekvéseket elfojtó konzervatív fordulat időszakát. A diákság körében fellépő demokratikus reformtörekvések nem utolsó sorban a megmerevedő hatalom reakciói következtében kaptak egyre inkább ellenzéki ízt. E konfliktusok következtében a friss diplomás Varga László mindjárt peremre szorított helyzetbe került, úgy tűnt, hogy nem juthat igényeihez és képességeihez méltó értelmiségi munkakörhöz. Szinte véletlen folytán került arra a helyre, ahol azután rátalált kutatói témájára: a Csepel Vas- és Fémművek, az ország első gyáróriása, amelyet a rendszer a szocialista nagyipar és a munkásosztály fellegvárának tekintett, egészen különleges intézményrendszerrel rendelkezett, saját Társadalomtudományi Osztálya is volt, ahol Vargát történészként alkalmazták. 1973-tól itt kezdte meg a gyáróriás kialakulásával és az alapító Weiss Manfréd pályaképével kapcsolatos kutatásait, amit 1975–1978 között az MTA Történettudományi Intézete aspiránsaként teljesített ki. Témavezetője Hanák Péter volt, akit élete végéig mesterének tekintett. 1980-ban védte meg „A csepeli Weiss Manfréd gyár története 1918-ig” című kandidátusi disszertációját, amelyben az akkor elterjedt „üzemtörténeti” műfajtól elszakadva, vállalat- és vállalkozástörténetként dolgozta fel témáját, egyben a hazai nagypolgárság társadalomtörténetét is újszerűen kö- zelítette meg. A következő években elkészítette a kiadásra átdolgozott változatot, amelynek a „Csepeli csoda” címet adta, az Akadémiai Kiadó azonban indoklás nélkül felbontotta a kiadásra kötött szerződést. 1978–1980-ban Varga a Magyar Televízió társadalomtudományi szerkesztőségé- ben dolgozott, majd 1980 és 1985 között az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének volt a munkatársa. A munkahelyváltozás folytán is lassan elhagyta a dualizmus korát, mint kutatási témát, és a történészek közül elsők között nyúlt az 1945 után korszak társadalomtörténetéhez. Ennek az időszaknak a terméke az 1984-ben megjelent „Pató Pálok vagy sztahanovisták?” című könyve, amely a gyáripari munkaszervezet egy kulcsfontosságú rétegét, a művezetőket vette górcső alá, akkor kifejezettén forró témát vállalva fel. 1985-ben innen távozni kényszerült, s 1986-ban visszakerülve a Történettudomá- nyi Intézetbe, Ránki György a munkásság 1945 utáni történetének kutatásával bízta meg. Varga ezt a feladatot úgy értelmezte, hogy rávetette magát a munkásság 1956-os szerepének, ezen belül is a munkástanácsoknak a kutatására. Később is szívesen emlegette, hogy gyakorlatilag az első volt – eltekintve néhány olyan történésztől, akik megbízhatóbbak számítottak, s ennek okán férhettek hozzá mások számára elzárt forrá- sokhoz –, aki „hivatalosan”, munkafeladatként foglalkozhatott az ’56-os forradalom történetével, s a rendszerváltás idején a téma egyik legjobb szakértőjének számított, aktív résztvevője és szakértője Történelmi Igazságtétel Bizottságnak. A Nyilvánosság Klub1989. májusi tanácskozásán javasolta az elmúlt 45 év történetével foglalkozó Nagy Imre Intézet megalakítását – ebből a kezdeményezésből nőtt ki később az 1956os Intézet. A forradalom történetével foglalkozó kutatások nagyarányú felfutása közben érte a felkérés Budapest Főváros Levéltára főigazgatói posztjára. Ennek elvállalá- sára elsősorban az ösztönözte, hogy a levéltáraknak kiemelten fontos szerepet tulajdonított a demokratikus átalakulásban. Azt az akkor újszerűnek ható felfogást képviselte, hogy a levéltár nem csak a múlt búvárlatának – némileg áporodott légkörű, de elmélyü- lésre lehetőséget adó – helye, hanem a demokratikus társadalom egyik alapintézménye,
