Levéltári Szemle, 67. (2017)
Levéltári Szemle, 67. (2017) 3. szám - Műhelymunkák - Honvári János: Győri sztahanovisták. Horváth Ede útja a hatalomhoz
Győri sztahanivisták – Horváth Ede útja a hatalomhoz 71 gokra volt szükség ahhoz, hogy valakit a szocialista társadalmi rendszer beemeljen a hatalom sáncai közé? Első helyen kell említeni a rendszer céljaival való maximális azonosulást és a sokszor gyűlölt feladatok mellett való nyílt kiállást, ezek propagálását. 68 Ellentétben az „álsztahanovistákkal”, nem válogatott a munkák között, és szükség esetén igyekezett maga elhárítani a munka folyamatosságát akadályozó tényezőket. 69 Nem ártott egy kis exhibicionizmus sem. Horváth Ede egész életében büszke volt arra, hogy részt vett a sztahanovista versenyben, állítólag első lakásának névtábláján ez állt: Horváth Ede sztahanovista esztergályos. Csak középiskolát végzett (azt is már igazgatóvá történő kinevezése után), de autodidakta módon kétségkívül sokat tanult. Hallatlanul nagy önbizalma volt, gyorsan megtanult magasabb politikai körökben fesztelenül viselkedni. Bár mindig nagy gondot fordított a megjelenésére, általános műveltségi hiátusából adódó beszédhibáját nem tudta (vagy nem is akarta) korrigálni. Élete végéig használta az „esztet”, a „báncsa a hiúságomat” kifejezéseket. A prémiumot pl. mindig prériumnak ejtette, holott nyilván ezerszer hallotta másoktól a helyes kiejtést. Környezetéből senki sem vette a bátorságot, hogy ezekre a hibáira figyelmeztesse. Elő- fordult, hogy vezető munkatársait, minisztériumi tisztviselőket átkeresztelt, egyszerűen nem az igazi nevükön szólította őket, amit az illetők nem kifogásoltak. Győr korábbi polgármestere, Balogh József találóan úgy jellemezte az egykori vezért, hogy: „Nagy formátumú ember volt, kis hibákkal.” 70 Feltétlenül szükség volt egy jó adag merészségre, vállalkozói kedvre, és az új kihí- vások elől sem volt szabad kitérni. Kevesen tudják, hogy a győri sztahanovisták közül nem Horváth Edét, hanem Jakab Sándort kérték fel először arra, hogy legyen a Csepeli Fogaskerékgyár igazgatója, de ő ezt a feladatot tapasztalatlanságára és csupán hat elemi iskolai végzettségére való hivatkozással visszautasította. Horváth Ede ellenben némi hezitálás után elvállalta a rendkívül rossz állapotban lévő és a tervét az első időszaban rendre nem teljesítő gyár igazgatását, igaz, neki nem kellett elhagynia a várost, számára ismerős terepen maradt. 71 Nem kevés kockázatot vállalat azzal, hogy rendre áthágta a termelést akadályozó bürokratikus előírásokat. Egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy „én az ördöggel is cimborálok, hogy a tervteljesítés, a gazdaságosság meglegyen". 72 68 Horváth Ede, ha azt várták tőle, több ezer százalékot teljesített, átadta munkamódszerét a lemaradóknak, agitált a béke, a munkafegyelem megszilárdítása, az elavult normák megváltoztatása, a bé- kekölcsön-jegyzés mellett. Harcolt az „imperialisták”, a bér- és normacsaló „jobboldali szociáldemokraták” ellen, de ha a szükség úgy hozta, embereket és értékeket mentett az 1954-es szigetközi árvíz idején, amiért Ásványrárón hálából egy utcát ma is Szerszámgépgyár utcának neveznek, tsz istállót épített a kisüzemi mezőgazdaság átszervezéskor. 69 Az ország legismertebb „álsztahanovistája” Rőder Béla csúcsesztergályos, a róla elnevezett mozgalom kezdeményezője, aki a Kossuth-díj odaítélése után teljesen megváltozott. „Kivételes elbánást, kiemelt fizetést követelt. Csak olyan szériamunkát volt hajlandó elvállalni, amin sokat lehetett keresni. Az önzés, az anyagiasság hínárjába került” – írta róla az MSZMP központi napilapja. (Népszabadság, 1959. szeptember 20.) Győrött Baranyai Andrást bólintották ki gyorsan a sztahanovisták köréből, mert ő is válogatott a munkában, és nem volt hajlandó a bérével arányos összegben államkölcsönt jegyezni. (Interjú Jakab Sándorral, az interjú a szerző tulajdonában.) 70 Romvári Ferenc személyes közlése. 71 Interjú Jakab Sándorral, az interjú a szerző tulajdonában. 72 Szabad Ifjúság, 1956. augusztus 26.
