Levéltári Szemle, 61. (2011)
Levéltári Szemle, 61 (2011) 3. szám - MŰHELYMUNKÁK - NAGY SZABOLCS: Árulás vagy ellehetetlenülés - A Székely Hadosztály és a forradalmi erők viszonya a Veszprém Megyei Levéltárban őrzött Kratochvil — hagyaték tükrében
Nagy Szabolcs volt ez másként egyéb, hasonló tárgyú munkái esetében sem. 1 6 így tehát, Kratochvil akarata ellenére, maga szállította a muníciót a hadosztályt árulóként bemutató későbbi történetíróknak. De mi volt a helyzet valójában? Volt-e alternatíva? Lehetett-e mást cselekedni 1919 áprilisában, mint a románok előtt letenni a fegyvert? Ki tehetett a két fél viszonyának elmérgesedéséről? Valóban azért tették le a fegyvert a székelyek, hogy elbukjon a budapesti kormány? A konfliktus elsődleges okai a források tükrében Jelen munkának nem célja, nem lehet célja a forradalmak, illetve azok vezetőinek értékelése. Azt azonban a téma kapcsán mindenképpen el kell mondani, hogy még ha az újonnan hatalomra került politikai erőknek nagy is volt a támogatottsága, az általuk megoldani kívánt problémák valóban égetőek voltak, a helyzet kezelésével nagyon sokan nem értettek egyet. 1918 októberében az ország kettős, kül- és belpolitikai kihívás előtt állt. Valahogy rendezni kellett a felbomlott monarchia utáni helyzetet, illetve orvosolni az égető társadalmi problémákat. Nyilvánvaló, hogy ezt a kettős rendezést szinte leheteden lett volna egyszerre végrehajtani, valamelyik feladatot előrébb kellett sorolni a másiknál. S úgy tűnt, Károlyiék a belpolitikai kihívásokra kívántak először megoldásokat keresni. Az ország területi egységének megtartása kapcsán — bízva a győztes hatalmak bölcs és igazságos döntéseiben — a kezdetekben passzív magatartást tanúsítottak. A forradalmi vezetőknek a honvédelemmel kapcsolatosan koncepciódanságát mi sem jellemzi jobban, minthogy a minisztériumok közül messze a hadügyi tárca élén volt a legnagyobb fluktuáció. 1 7 Ez természetesen nem tetszett azoknak, akik (például az 1916-os román betörésből kiindulva joggal) tartottak az ország feldarabolásától. Ne feledjük, hogy a románok már 1918. november 12-én, egy nappal az azt számukra engedélyező belgrádi konvenció megszületése előtt behatoltak Erdélybe. S ottani viselkedésük, cselekedeteik mindinkább jelezték a kérdés iránt érdeklődőknek: valószínűleg nem az egyezményben leírt rendfenntartás szándéka, hanem sokkal inkább a területek bekebelezésének előkészítése ösztönzi őket. De nem volt ez másként a Felvidékre ugyanekkor behatoló cseh—szlovák erők esetében sem. Ilyen körülmények között nyilvánvalóan sokaknak nem tetszett az az ésszerűtlen kapkodó igyekezet, amely a hadsereg maradékának leszerelésére, de sokkal inkább felszámolására, sőt, szétzüllesztésére irányult. Az, hogy a csapatokhoz még idegen területeken, például az olasz fronton agitátorok érkeztek, akik feljebbvalóik s a katonai fegyelem ellen kívánták hangolni a bakákat, nem szolgálta az ország érdekeit. Nyilván voltak olyan alakulatok, melyek spontán szétzüllöttek. A Budapestről érkező, illetve a vasútállomásokon, határátkelőkön működő agitátorok azonban olyan csapatokat is megpróbáltak fellázítani, amelyek esetében lett volna esély a békebeli állomáshely rendezett formájú elérésére. S könnyen belátható, ha már szükségszerűnek ítélték a leszerelést, akkor azt jobb lett volna rendezett körülmények között végrehajtani. 1 8 A témához kapcsolódó példaként hozva, több más beszámolóval összecseng az a leírás, amely a székelyudvarhelyi 82. cs. és kir. gyalogezred Tirolban tartózkodó menetszázadának nehézségekkel teli hazaútját mutatja be. A századnál, illetve a főleg horvát legénységű társszázadánál már a távoli Ausztriában megjelent két agitátor, akik elkezdték a legénységet a tisztek ellen lázítani, mondván: már demokrácia van, nem tartoznak a „régi uraknak" engedelmességgel. 1 6 Pl.: 1919- évi ellenforradalmi székely hadosztály" (Hadtörténelmi levéltár VII.263. Kratochvil Károly altábornagy személyi és katonai iratai, [a továbbiakban HIL VII.263.] 484—488. f.), „Székelyek a^ ellenforradalomban'\HIL VII.263. 476. f.) 1 7 Ha a rövid ideig ideiglenes hadügyminiszterként is tevékenykedő Károlyit nem számítjuk, akkor négy hadügyminiszter működött ezekben a hónapokban. Linder Béla 1918. október 31. - november 9., Barths Albert 1918. november 9. - december 12., Festetics Sándor 1918. december 29. - 1919. január 18., Böhm Vilmos 1919. január 18. - március 21. 1 8Azt az elterjedt tévhitet, hogy tulajdonképpen valamennyi katonai alakulat spontán felbomlott, cáfolja pl.: BREIT JÓZSEF 1929-ben és JULIER FERENC 1933-ban megjelent munkájában, amelyekben pontos kimutatásokat is közöltek az egyben maradt alakulatokról. 32
