Levéltári Szemle, 61. (2011)

Levéltári Szemle, 61 (2011) 3. szám - MŰHELYMUNKÁK - NAGY SZABOLCS: Árulás vagy ellehetetlenülés - A Székely Hadosztály és a forradalmi erők viszonya a Veszprém Megyei Levéltárban őrzött Kratochvil — hagyaték tükrében

Nagy Szabolcs Kérdésemre, hogy ki az a Klein Maxi, és hogy jön hozzá, hogy nekem rendelkezéseket adjon, holott tudnia kell, hogy az én parancsnokom a pót zfj- parancsnoka, azf válaszolta, hogy majd megmutaja, hogy parancsait teljesítem fogom. Erre összeszidtam, és a kagylót letettem. Másnap a városban elterjedt a hír, hogy Häuser Sándor ezredes és Bieczky Béla százados urakat és engem, a szociáldemokrata munkások agyon fognak ütni. Gróf Bethlen Balázs főispán kormánybiztost pedig állítólag küldöttség kereste fel, hogy bennünket a városból távolítson el, saját érdekünkben, mert agon fognak vemi. "

2

2 Mindezen nehézségek közepette, a visszaemlékezések szerint azért az V. erdélyi katonai parancsnokság illetve a Székely Nemzeti Tanács által folytatott toborzás következtében, bár nagyon lassan, de megkezdődött a használhatadan legénység lecserélése az Erdély védelmére hajlandónak mutatkozó, elsősorban székelyekből verbuvált állománnyal. A székelyek azért „jeleskedtek" a fegyelem terén, mivel őket érintette meg legkevésbé a forradalmi ideológia, családjaik közveden fenyegetettsége miatt nem értek rá vele foglalkozni. Ám amíg ez a „legénységcsere" csak papíron tűnt egyszerűnek, a valóságban az agitátorok által feltüzelt, használhatadan elemek izolálása, az általuk okozott kár enyhítése a hadosztály teljes történetét végigkísérte. így minden parancsnoki erőfeszítés ellenére később, a hadosztály működése alatt is előfordultak olyan esetek, amelyeket Hermann Károly őrnagy írt le visszaemlékezésében: „Gyakran jártam [...] az állásokban és beszélgettem az emberekkel. Állásokat emlegettem az előbb, nevetséges szp a jelenlegi alkalmazásban. Épített állásról szó sem lehet. Hiszen ahhoz dolgozni kell. Dolgozni pedig dacára az 50. - korona napidíjnak, senki sem akart, de nem is lehetett, mert habár a többség rendes emberekből állott, kik engedelmeskedtek volna parancsnokaiknak, de a bizalmiak már jó előre úgy rendeztek mindent, hogy legyen ember ott, hogy megmagyarázna a többieknek, hogy dolgozni nem érdemes, sőt bűn [...] Egy alkalommal az egyik ilyen tábori őrshöz felmentem a külső, tehát az oláh oldalról és a következőket láttam: 2 ember ki volt állítva figyelőnek. Ezek szerelvényt lerakva ültek és tetvészkedtek. Közvetlen mellettük egy gránát tölcsér, de semmi fedezék vagy leplezés. Természetesen ülve maradtak, mikor hozzájuk léptünk. Kérdem az egyiktől, hogy miért nem rakosgatják a köveket egy kicsit össze, hogy legalább a golyótól fedve lehetnének. Az} felelte a jófiú, hogy ők csak 2 óráig maradnak ott, és ők másnak nem dolgoznak. Mikor azután azt mondtam, hogy pedigjó volna egy kis fedezéket csinálni, mert ha valamelyiket agyonlövik, akkor sírni fog az édesanyja, erre egész dühösen azf mondta, na hát had sírjon. Magánál a tábori őrsnél még szebb volt az élet. Egy kunyhóban ült az egész társaság és a tűz m

ellett vígan kártyázott. Nagyba ment a kártya, ramslit játszottak 20 koronás alapon, úgy, hogy egész halmaz pénz feküdt a bankban. Nézegettük egy darabig míg végre megkérdeztem, hogy ki a tábori őrs parancsnok,? Egy jóképűfiú rám nézett: (látszott, hogy altiszt volt azelőtt) azt mondja, én volnék kérem, de nem állt fel. En félre hívom, a lelkére beszélek, oktatom, és látszik az emberen, hogy restelli magát, de végre azf mondja, nem lehet kérem, mert ha szolgálatot akar az ember tenni vagy követeim, a többi leinti. A fenti idézetből is jól látható a hadsereg „demokratizálásának" a csapatok harcértékére gyakorolt rendkívül romboló hatása. Ennek ellenére is sikerült a Kratochvil alá tartozó tiszteknek egy olyan magot kialakítani, akik a forradalmi ideológiákat félre téve (de ekkor még nem támadva!), kizárólag Erdély védelmével törődtek, s ennek érdekében a minimálisan elvárható, a hatékony működéshez feltéden szükséges fegyelmezett rendszerben kívántak tevékenykedni. A Budapestről irányított erők azonban a székely csapatok ilyetén „különállását" nem nézték jó szemmel. S a forradalomi vezetőségnek rendelkezésére is állt egy szervezet, melyen keresztül nyomást gyakorolhatott bármely katonai egységre: a katonatanácsok hálózata. A katonatanácsok október 25-én jöttek létre, mintegy a honvédségen belül működő szakszervezetként. A kezdeti spontaneitást Bartha Albert hadügyminiszter próbálta rendszerbe foglalni. Az általa jegyzett, 32.204/eln. karh. sz. rendeletben kísérletet tett a tanácsok feladatainak rögzítésére. A rendelet többek között kimondta, hogy a tanácsok célja a forradalom vívmányainak biztosítása. Emellett 2

2 Visszaemlékezések: Holló Gyula alezredes. 2

3 Visszaemlékezések: Hermann Károly őrnagy. 34